2009. július 26., vasárnap

Azóta a bizonyos naap óta Zénó csak bilibe pisil és ma reggel már az éjszakai pelusban sem volt pisi. A délutániban már azóta nem volt, hogy elkezdett bilizni. Nagyon hamar már a kaki is bilibe került és tegtnap és ma már a WC-be pakolta, így megkönnyítette számomra az eltüntetést. Így tehát beigazolódott az a szóbeszéd, hogy az első bilizés után nagyon hamar fog leszokni a pelusról. Nagyon örülök neki, mert a sok pelus sokba kerül, bár most meg berüháztam neki néhány alsónacira, mert féltem tőle, hogy sűrűn kelll majd cserélni. de nem. Sajnos (vagyis nem is annyira, mert így sokáig jók lesznek)az ő édes pici popsijára a legkisebb gatyó is nagy, de majd belenő. Vettem neki egy boxert is, ha csajozni menne az a menő. (vagy nem?)
Sopron:
Istenien éreztük magunkat. Pénteken elmentünk a Fertő-tóra és beteljesült a vágya, és hajóztunk. Mi felnőttek még egy fokkal jobban élveztük. Szerencsére a fél ötös járatot választottuk, így nem haltunk meg a hőségtől. Gyönyörű volt. Képeket majd teszek fel később, most nincs kedvem.
Ja és mi csajok (barátnőmmel) megnéztük a Harry Potter 6. részét. Jó volt, bár nekem mindig hatalmas csalódás első körben, mert mindig azt várom, hogy visszaadja azt az érzést amit a könyv keltett bennem és az sosem sikerül. Sok minden kimarad, sok minden másképp van benn, és sok minden van benn, ami a könyvben nincs is, ja és sokmindennek több jelentősége van a filmben és sok szerintem sokkal jelentősebb dolog el van hanyagolva. De végülis alapvetően jó volt.
Na mára ennyit egy kicsit döglök, amíg a fiúk alszanak.

2009. július 20., hétfő

Azt hiszem megérte türelmesen várnom arra, hogy kisfiam megérjen a bilizésre. Három napja bilibe pisil, igaz még nem szól, hanem inkább én szólok neki, hogy csüccsenjen rá a bilire. Ma pedig megtörtént az első kaki is az elefántos bilibe. Nem tudom, hogy ez már mindig így marad e, de szerintem nagyon jó teljesítmény. Úgyhogy hurrá, hurrá!!!Tegnap apával volt a herceg és szépen pisilt is a bilibe, majd délelőtt bejelentette apának, hogy bepisilt a bugyiba, mire apa ahogy szoktuk megfogta a bugyit és a keze tele lett .....nem pisivel...ma elment lottót tölteni:))))Majd délben apa úgy gondolta, hogy az ő ügyes nagyfia már aludhat is pelus nélkül...így mikor én megjöttem és felébredt a drága és bementem hozzá ott ült félkómásan úgy kb. 2 liter pisiben....és vacogott. De sebaj, apa is tanult valamit. Még alvásra nem veszem le róla, mert ha felébred még nem annyira tuti a visszatartás. De ez gondolom így oké. Szerdán elmegyyünk Sopronba és remélem isteni lesz.

2009. július 13., hétfő

kicsi nyaralás

Hétvégén Seregélyesen voltunk barátoknál és mivel kimondott nyaralásunk nem lesz idén én kineveztem ezt is annak és lesz még hasonló a nyáron. Jövő héten majd Sopronba megyünk és remélem az is olyan jól sikerül mint ez. Csütörtökön mentünk és ugyan az időnk nem volt épp jónak nevezhető, kiküszöbölve ezt a problémát pénteken Dunaújvárosban fürdőztünk egy jó kis fedett fürdőben. Összesen 3 képet sikerült csinálnom a fürdőben, mert ismét apára bíztam az akkuk bekészítését és hat darab akkuból egy sem volt feltöltve. Zénó itt mondjuk pont nem úgy néz ki, mint aki rettenetesen élvezi, pedig minden percét imádta. Kicsit ugyan az elején túlbiztosítottuk a gyermeket karúszó és beleülős úszógumi segítségével, de hát a szülői gondoskodás. Persze aztán ahogy engedett fel a szülői aggodalom, a végén már biztonsági felszerelés nélkül lubickolt anya és apa ölelő karjaiban. Gyakoroltuk az arc víz alá merítését és a vízen lebegést is és nagyon ügyi volt.
Szombaton Székesfehérváron voltunk egész szép idő volt és a kórházzal szemben egy nagyon jó ki játszótéren múlattuk az időt.
Apa ügyesen tud libikókázni, csak a gyerek türelmetlen kissé, mert még olyan sok játékot kellett kipróbálni.

...és apának is sikerült felmászni. Ja és nagy szomorúságomra úgy néz ki, mintha most is csupán az apjával kirándult volna a gyermek, mert minden képet én készítek, így rólunk közös kép olyan ritka mint a fehér holló, de tényleg ott voltam ám.


...és amikor a gyereknek útközben túrórudit adsz...


...szeretem...

Hazafelé a Balatonfelvidéken autóztunk végig, sajnálom, hogy nem készítettem képeket ismét gyönyörű volt, mint mindig, megdobogtatja a szívem. Óriási vágyam, hogy legalább nyugdíjas koromra ott élhessek és nap mint nap abban a látványban legyen részem ami ott veszi körül az embereket. Ja, és megálltunk Balatonfőkajáron, ahol kapcsolatunk kezdődött és öt éven át nyaraltunk...jó érzés volt ott lenni....

Mindent összevéve isteni néhány napunk volt és jövő héten irány Sopron.