2009. szeptember 17., csütörtök

Segííítsééég!!!!

"Nem akajok ajudniiiii!" Kb. két hete ez a szlogenje egyszem gyermekemnek a délutáni alvásnál. Már arra vetemedtem, hogy jótanácsokat keresgéltem a neten, persze eredménytelenül. Megőrjít, mert délután meg már nem tud járni, beszélni, viselkedni stb. Akinek volt (van) ilyen gondja, tudja miről beszélek. Próbáltam szépen, csúnyán, ígértem szépet, csúnyát, akár az eget az égről, de semmi nem vezet eredményre. Ezen gondom előtt mindig délelőtt főztem, takarítottam, játszottunk itthon, most megpróbáltam, hogy egész délelőtt fárasztottam, játszótér, séta, nézelődés....de semmi. Előfordul, hogy kb. 4 óra (mert kipróbáltam, hogy meddig bírja) szenvedés után aludt el. Az is, hogy 5-kor raktam le és még sok verzió....szóval....segííítsééég!!!!
A szobatisztaság azt hiszem most válik majd tökéletessé, már 3 napja nem adok neki Leavolacot és így is van kaki minden nap. Ma úgy döntöttem, hogy többet alváshoz sem adok neki pelust, lehet, hogy egy-két matracmosás beugrik, de talán nem. Mert ugye egyébként üres a pelus reggel, de van nekünk az a bizonyos Murphy nevű ismerősünk, akivel már mindenki találkozott.
Nagyon oda kell figyelnünk mostanság, hogy mit mondunk és kiről, mert jönnek a kellemetlen helyzetek. Fiam dumái:
(megbotlik a folyosón, persze a saját lábában)
-Botjok, mint a f.sz!
Mostanában szerencsére a f.sz szót az állattal helyettesíti, ami így hangzik:
- Botjok, mint ájjat!
- Annyit tettéj já, mint ájjat! (mármint kakaót a palacsintára, mert mostanában hetente egyszer legalább efféle igénye kielégítésre kerül)
Minap valakiről beszéltünk, akit nem ismer, így hangzott a párbeszédünk:
- De melyik bácsi, anya?
- Kicsim, nem ismered.
- De, mejem is!

Van egy kis lisztérzékenység gyanúnk, de erről, majd, ha már tudunk biztosat.

Néhány kép:
Amikor Zénó fest:
Póz anyának:

Apával a játszón: (apa lelkes)

És apa gyereket sétáltat Kismartonban:

2009. szeptember 1., kedd

Föld jelentkezik!!!!

Szép jó napot!!Hát így van ez, nem sok időm és energiám van írni, de most már illendő bejegyeznem valamit, mert hátha valaki gonosz átkokat szór rám.

Na szóval hol is kezdjem....
szobatisztaság: megyeget, bár nem úgy mint a karikacsapás. Pisi rendesen megy a bilibe, kisebb balesetekkel, mert hát ugye a játék hevében nem is tűnik olyan fontosnak, így jó anyaként bárhova indulunk több váltás bugyi lapul a tatyómban. A kaki már kicsit keményebb ügy. Szépen kezdődött, majd jött az a fránya pillanat amikor én kis hercegem úgy döntött, hogy ő nem hajlandó semmiféle bilinek illetve wc-nek adni az ő végtermékét. Három napos visszatartás után volt egy szörnyű esténk, amikor már a természet erősebb volt mint őfelsége, de már nem akaródzott kijönni a kaki. Így eazon az estén borzalmas kínok közt (sírtunk mindketten) meztelenül takaróba burkolva ketten szültük meg a csúnya kemény dolgot. Persze miután végigtelefonáltam minden fellehető ehhez értő embert, köztük a háziorvosnénit is (este fél 9-kor).Akkor dr néni javasolta a Laevolac nevű cuccot, amit azóta adok neki, így van minden nap kaki. Hol itt, hol ott. Van amikor pelust kér, van amikor wc-be, van amikor bilibe. Most a bili a sláger, ha építek neki kis elbújós helyet. Nem sürgetem, nem erőltetem, mert nem kívánok még egy olyan estét. Tegnap este megpróbáltam, hogy nem adtam rá pelust éjjelre, de még nem az igazi...kisfiam reggel azt mondta: anya, beleizzadtam a pizsamába...Mindegy majd alakul, pedig, ha pelus van rajta akkor úgy néz ki, hogy sosincs benn pisi reggel.
Nyár: voltunk pár helyen. Sopronban, ahonnan elmentünk kirándulni a Fertőtóra és hajóztunk, voltunk Alsónánán, amit annyira imádott és mi is. Kilátásban van még egy Balcsis út és Sopron újra. Töltöttünk néhány napot falun, ahol egy igazi hagyományos esküvőn voltunk leselkedni. Templomot nézni, mert nem tudom kire ütött ez a gyerek, de imádja a templomokat.
Jöjjenek a képek:

Sopron, Fertő-tó
Dodó-Zénó kommandó:
Ják, Szentpéterfa: (ja és a szemüveg, ami miatt végtelenül büszke vagyok rá, mert 98%-osan nagyon jól viseli)


Mára ennyi, szar géppel, szar internettel ez is csúcsszupr teljesítmény. Nánáról és a többiről majd még rakok fel képeket.