2010. szeptember 21., kedd

Újra itt

Talán most végre lesz időm írni, bár...
Samónak vasárnap szeptember 19-én 4 (azaz négy) hónaposan előbújt az első foga. Sőt nemsokára még három foga fogja beérni a nyertest. A mellette lévő alsó napokon belül, de a felső kettő sem fog hetekig várni. Szóval egyszerre 4 foga nő a fiatalúrnak. Sógornőm kérdezte, hogy nyűgös e, hát mit mondjak, magához képest a kibújás előtti héten az volt, bár sokan kiröhögnének (meg is teszik) amikor azt mondom rá, hogy nyűgös. Pont kibújás előtti héten egyéb okok miatt (menses) kevesebb lett a tejem, és én meg voltam győződve, hogy az miatt kel fel a szokásos reggel fél 7 helyett 3-kor, 5-kor és hasonló időőontokban. Gyanús lehetett volna, hogy egyébként nem kellett neki pótlás meg hasonlók, de...most már úgy gondolom, hogy a foga ébreszti fel, egyébként még mindig, bár egyre tolódik ki. Ma már fél 6-kor kelt. Ja, és rögtön az első nap mikor még alig bújt elő az a kis fogacska beleharapott a cicimbe. Pedig ez egyébként is rémálmom. Zénónak 8 hónapos korában bújt ki a foga és azzal a lendülettel le is szokott a ciciről. Úgyhogy nem is tudom, hogy milyen foggal szoptatni. Na, most megtudom, mert azért remélem még egy darabig lesz tejem, és szopizik is a kis pöcsös.
Szombetpn pedig nekiláttunk az alma evésnek is. Bár még csak néhány kanálkával és inkább leve, de ma már egy kis sűrűjével is ismerkedtünk. Fintorog, kirázza a hideg, de nem húzza el a fejét és kicsit tátja is a száját, talán nem lesz gond...de ne kiabáljuk el.

Zénó.
Zénó és az ovi.
Ezek nem annyira egyszerű témák. Zénó manapság elég kezelhetetlen tud lenni, bár én úgy látom javuló tendenciát mutat. Persze még egy felnőttnek is éppen elég lenne, ami úgy májustól történt vele, hát ő kicsit nehezebben dolgozza fel. Kistesója született, akivel ráadásul anya őt napot nem töltött vele, pedig egy éjszakánál több időre még sosem hagyta el. Májustól az az apa aki minden este fürdette, játszott vele, vagy csak ott volt a hét négy napjára felköltözött Pestre és csak pénteken és hétvégén van itthon. Ráadásnak jött még az óvoda. Hát ember legyen a talpán, akit ez nem visel meg. Rajta így jött ki, hogy magatartásbeli problémái akadnak. Meg hát még rendesen benne vagyunk a dackorszakban is. Próbálom kezelni, próbálok türelmes lennu, bár bevallom ez nem mindig sikerül.
Ovi. Első másfél hét sírás, nemakarok oviba menni, alváskor bepisilés. Aztán második hét végétől semmi gond, boldogan ment, néha én kaptam néhány pofont, amikor mentem érte. Aztán ettől a héttől újratért a NEM AKAROK OVIBA MENNI!, nEM LESZ NEKEM OTT JÓ! és hasonlók. Ma már vissza is fordult néhányszor útközben, úgyhogy ölbe vittem az utolsó métereken. Remélem már nem tart sokáig, mert a szívem megszakad.
Most megyek, mert szólít a nagyobbik királyfim.
Úgy összeségében jól vagyunk és boldogok.(asszem)

2010. július 21., szerda

Samu és Eszterke


2010. július 19., hétfő

Édes Samu

Samu nagyon édes baba, már 7-8 órát alszik éjszaka. Este úgy 8-9 körül rakom le és 5-6 órakor kel hajnalban. Ma hajnalban 6-kor kelt este 9kor aludt el. Ez már akárhogy is számolom 9 óra. Szóval szavam nem lehet rá és nincs is. Ja és nappal is alszik majdnem minden etetés után. Délután van néhány óra amit ébren tölt, de azt sem mindig. Holnap érkezik hozzánk a háziorvos és megkapja a2 hónapos oltást + a Prevenar-t. Remélem nem lázasodik be tőle, bár Zénó majdnem minden oltás után belázasodott. Zénó most nagyon sajnálja, és mondta, hogy ne jöjjön a Dr-nő. Még mindig nagyon jó tesó. Ritka, mikor azzal akarja felhívni magára a figyelmet, hogy a Samót piszkálja. Voltunk strandon is Samuval és jól bírtuk, bár kicsit macerás volt szoptatni, mert én nem annyira vagyok cicielőkapós, de megoldottam, babakocsiból és fürdőlepedőből készített paraván mögött.

2010. július 5., hétfő

Samu (és Zénó)

Samu még mindig nagyon jó baba., bár most ez a meleg kicsit megviseli. Már 5220 grammot mértem tegnap. Már nagyon sokat mosolyog, főleg nekem. Zénó imádja. Ma megkérdezte, hogy 'anya, megölelhetem?' és a szívem nagyon tud örülni, mikor összebújik a két életem értelme. Imádom őket.


Zénó 3 éves

Kicsit megkésve ugyan, de le kellene írnom a 3 éves státuszát a gyermekemnek.

Súly: 13,5 kg (végre látok némi gyarapodást, bár még mindig inkább a sovány kategória), főleg, mert mindehhez :

Magasság: 102 cm (még ugyan hordja a 92-98as rucikat, de már inkább 104-esre nyúlok)

Étkezés: Még mindig sarkallatos pontja életünknek, de már látom, hol rontottam el, csakhogy már nem tudom visszacsinálni. Ha azt akarom, hogy mennyiség kerüljön csemetém szerveztébe, akkor kell az asztalnál elfoglaltság (mesekönyv, mesedvd, játék stb) és hatékonyabb, ha én apátolom bele a kaját. Eszik ő ugyan egyedül, bár nem nagyon érdekli, de akkor nem sok kaja kerül bele a kis testbe, hamar megunja, és baromira nem ér rá ilyen pitiáner dolgokkal foglalkozni, mint a kaja.
Rettenetesen válogatós, kenyeret még mindig nem hajlandó a szájába venni, sőt, ha mi eszünk melltte, akkor elzavar, hogy büdös. Hús csk virsli és fasírt formában, máshogy nem. Viszont imád mindent ami kakaós. Szereti a leveseket minden formában, főleg ha lisztgombóc van benn, így én majdnem minden levesbe teszek, amibe nem az meg krémleves abba meg jöhet a golyó (levesgyöngy). Kedvenc a palacsinta. Szereti a főzelékeket is, kivéve a babot, borsót, káposztát. Inkább a reggelikkel vagyok gondban. Legtöbbször virsli van tükörtojással. A tojás is jöhet neki bármilyen formában.

Mozgás:
Meg nem áll. Néha ugyan ha fáradt összerendezetlennek mondható, és esik kel, de ez szerintem nem kirívó eset. Esténként még mindig van egy megbolondulós időszaka.

Beszéd: Gyönyörűen beszél. Szépen érthetően, szerintem korának megfelelően, sőt néha a választékossága meglepő. Az 'r' betű még nem megy, de ez nem hiszem, hogy 3 évesen felróható lenne. Az 'l' betűt már ki tudja mondani, de néha még j-t használ helyette. A káromkodás is kitűnően megy neki,írom ezt szemlesütve, de hát emberek vagyunk és nem mindig gondolkodunk, így tanul tőlünk ilyet is a gyerek, na.

Közössség: Most is imád emberek közt, főleg gyerekek közt lenni, de én mégis aggódom a közelgő ovi miatt. Bár remélem ezt is csak túlparázom, mint sok mindent a gyerekkel kapcsolatban, amit aztán ő könnyedén vesz. Játszótér még mindig nem a kedvencem, de sokat járunk (legalábbis szerintem). :)

Sírás: Ez már csak akkor fordul elő, ha elesik, kikap, vagy hasonló. Bár akkor sem túl jellemző.

Alvás: Este 9 körül, ami mostanában 10-ig is kitolódik, főleg ha apa itthon van, de hát mire Samu és Zénó is sorra kerül hát van hogy elszalad az idő. A délutáni alvások is megvannak még, ha sikerül hosszas könyörgés után elaludni akkor akár 3 órát is alszik. Reggel fél8 körül kel. Éjjel nem kel fel, csak ritkán.

Játék: A legkedvessebb elfoglaltsága, főleg, ha van aki játszon vele. Imád építeni, kirakózásban szerintem zseni, akár 64 db.os kirakót is kirak nagyon kicsi segítséggel. Szeret megoldani feladatokat újságokban, imád mesét nézni és hallgatni. Szeret festeni, gyurmázni bár nem tud. SZereti, ha verseket tanulunk, csak sajnos mostanában mindent elfelejtett, mert nagyon keveset foglelkoztam ezen igényével. Majd az oviban bepótolja. :)) Ja és a legfontosanbb a kábelezés.



Én pedig még mindig imádom puszilgatni és ölelgetni, csak nem nagyon hagyja már. Szeretem.

A 3 éves szülinapos.

2010. június 30., szerda

Bejelentkezés

Jól vagyunk. Samu már átlépte az 5 kilót. Egyre szebb, egyre nagyobbra nyitja a szemét, egyre többet mosolyog és egyre többet van ébren. Szerencsére mikor ébren van sem sokat sír, inkább figyelget. Imád kézben lenni, szeret enni.
Zénó még mindig nagyon jól elvan vele, néha odamegy hozzá megsimizni, megpuszilni, de különösebben nem sok vizet zavarnak egymásnak. Hétvégén búcsúban voltunk, imádta a körhintázást, a nyüzsit, az apja annál kevésbé. Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy a búcsúkban miért szól iszonyú hangosan a zene és ha már szól miért fos zene a 80-as évekből. Esküszöm még kazettáról nyomják, mert nem hiszem, hogy ezeket a zenéket képes volt valaki kiadni cd-n. Mindegy kibírtuk mi is., Zénó meg nagyon élvezte, főleg, hogy az összes unokatesója is ott volt.
Ja és felvették az oviba és majd augusztusban megyünk egy kicsit ismerkedni az óvónénikkel és az ovival. Én már nagyon félek az ovitól és attól, hogy ott kell hagynom az én édes kisfiam. Szerintem az első közösségbe való járás az anyukákat sokkal jobban megviseli mint a gyerekeket. Hát engem is.
Apa Pesten dolgozik és Zénót ez is kicsit megviseli, és ha bármi szívének, lelkének nem tetsző dolog történik vele akkor rosszra vált. Remélem nemsokára leszokik erről és ismét az én édes kisfiam lesz, aki a világ legjobb gyereke volt.

2010. június 19., szombat

Vesemedencegyulladás

Ja, és nekem pedig vesemedencegyulladásom van.Vizeletem tele vérrel, gennyel és fehérjével, úgyhogy Augmentint kell szednem, ami mellett szerncsére szpotathatok. És nemsokára majd írok.

Samu 1 hónapos

Samu 1 hónapos státusza:
4550 gramm és 57 cm (ami azt jelnti, hogy több mint egy kilót hízott mióta hazajöttünk és 4 centit nőtt)

2010. június 4., péntek

A fiaim

Nagy dilemmám volt mielőtt Samó megszületett, hogy Zénó hogyan fog viselkedni vele, hiszen minden jel arra mutatott, hogy nem lesz egyszerű. Két emlékezetes megnyílvánulása: (bár már lehet, hogy írtam) Anya, ráülök a hasadra és szétzúzom a SAmut. Valamint egyszer bemutatta a barátainknak, hogy ő mennyire várja és játékmotorfűrészt dugott a kicsi ágyába mikor megmutatta azt. Hát ezek után volt bennem némi félsz. Szerencsére nem így alakult.
Első nap mikor jöttek értem a kórházba, még a kórház folyosóján azért újra felsejlett bennem a gyanú, mikor megpróbálta megpuszilni és megölelni, és ehhez két kézzel jó erősen megfogta a fejét és próbálta magához húzni. Az volt a baj, hogy ez volt az első találkozás és még nem voltunk rá felkészülve. De ügyesen elhárítottuk a bajt, így Samu megúszta a feje szétroppantását. Majd hazafelé az autóban Samu már éhes volt ezért sírt, Zét nagyon zavarta, hogy sír, már majdnem ő is sírt. Egész úton csak mondta neki, Ne sírj!!, a végén már kiabálva mondta. Ez máig megmaradt, hogy ha nagyon sír akkor rákiabál, hogy ne sírjon, persze mondtam már neki, hogy attól, hogy kiabál még nem fog kevésbe sírni, sőt...
Aztán azóta, mivel nem nagyon zavarják egymás köreit (Samu eszik, és alszik), így kialakut már Zénóban valamiféle szeretet, mert nagyon sokszor bújik a picihez és puszilgatja és simogatja és kijelentette, hogy ne vigyük vissza és ne adjuk oda senkinek. Azt mondta, hogy neki ugyan nem kell, de mi tartsuk meg.
Aztán eljött a tegnap és újra aggódom. Zénó már elég fáradt volt tegnap este és nagyon hisztis volt és mikor nem engedtem meg neki, hogy zuhogó esőben aszfaltkrétázzon az udvaron (gonosz anya vagyok), akkor dühében élőször a csicsinkójával (ő egy strucc) csapott Samu felé, aztán jól fejbe csapta. Sajnos nem voltam elég gyors, Samó egy pillanatra felsírt, de nem történt komolyabb baj. Csak tudnám hogyan lehet ezeket a dolgokat hatásosan kezelni. A hisztijeivel is komoly gondban vagyok, de tudom erre csak az idő lesz gyógyír és előbb utóbb kinövi.
Mindenesetre talán csak egyszeri eset volt ez a Samucsapkodás és szeretni fogják inkább egymást, legalábbis addig, amíg Samu magát megvédő korba lép. Mert tudom, hogy egyébként álom lenne azt képzelni, hogy az én fiaim nem egymást "ölve" fognak felnőni.

2010. június 2., szerda

Kórházi kalandok III.

Gondoltam megírom a folytatást. Ott tartottam, hogy a szülészeti osztályra kerülve remegve vártam már, hogy végre magahoz ölelhessem a kisfiam. Hát erre várhattam vagy úgy háromnegyed órát, és ez csak azért is volt borzasztó hosszú, mert úgy gondoltam, hogy amíg hozzák nem fekszem le, mert ugye nem egyszerű felkelni, márpedig ahhoz, hogy segítség nélkül cicire tegyem csak ülő helyzetben lehetséges. Hát vártam, többen megfordultak a szülészeti nővérek közül a szobámban és mind csodálkozva kérdezték úgy 10 percenként, hogy miért nincs még velem a gyerek. Hát...Aztán megérkezett kisfiam egy olyan stílusú csecsemősnővér kíséretében, hogy hirtelen még a ygermekemnek sem tudtam örülni. Berakta a fiókomba, majd átrobogott hozzám és vigyázba vágva magát felsorolt hirtelen minden általa fontosnak vélt szabályt, amelyek megszegése a hangsúlyból ítélve halálbüntetés terhét vonja maga után. Szóval: 1. gyerekkel én foglakozom, 2. törlőkendő nincs, kell behozatni, mert különben szaros marad a gyerek, 3. gyerek a te ágyadban lehet, de nem aludhattok együtt,(nyilván nem is akartam) 4. Pelenka napi max. 5 db. a többit hozasd be, mert lásd. 2. pont,(de miután behozattam és véletlenül a fiókban hagytam, akkor az 5 járó pelus már csak annyi lett amennyi a sajátodat kipótolta 5re) 5. a szoptatást old meg magad és ha nem megy akkor ...hát menjen és ha lehet ne kérj segítséget 6. ők fürdetnek, szólnak ha elkezdik, és ha elég gyorsan tudsz átrobogni frissen műtött hasfelmetszéssel, akkor még láthatod, ahogy az utolsó simításokat végzik (és legjobb esetben akkor is szólnak, ha épp megszúrják, vagy más vizsgálatot végeznek, de csak jó esteben és csak akkor lehetsz ott ha elég gyors vagy)
És még sorolhatnám ha eszembe jutna az a sok szabály amit eldarált 2 percben, mindazt olyan hangsúllyal, mosoly nélkül és az együttérzés és segítőkészség legkisebb jele nélkül, hogy itt már nagyon aggódni kezdtem. El is érkezett a fürdetés ideje és én okosan már negyed órával az ideje előtt feltápászkodtam és így már át is értem (miután kikapta a gyermekem az ágyból és átkiáltott) bár már csak akkor mikor már a víz alatt üvöltött édes drágám. Aztán jött a köldökkezelés, majd az olajozás és kicsikém nem nagyon díjazta, biztos fázott, vagy ki tudja, és én olajozás közben elkezdtem hozzá beszélni, mint rendes anya, hogy Ne sírj, drágám, és hogy Nincs semmi baj, és hasonlókat. Aztán mondtam neki, hogy Látod drágám megmasszíroz a néni! Erre jött a durva kiábrándítás és rám szólás: Én NEM masszírozom! Erre én: Látod drágám a néni nem masszíroz! és legszívesebben hozzátettem volna még más kedves dolgot is a néninek, de nem tettem kiszolgáltatott helyzetünkre való tekintettel. Azért egy néma Anyád! megfogalmazódott bennem, de bennem maradt.
Aztán másnap vagy harmadnap jött egy szobatársunk, aki azonnal megkapta a babáját és hozzá egy kedves fiatal csecsemősnővér jött be és egy másik stílussal is megismerkedhettem, és már tudom, hogy nem csak én gondolom úgy hogy lehet ezt másképp is. Tehát nem lehet általánosítani. Vannak kedves, segítőkész nővérek is bár az 5 nap alatt azt hiszem a tízből három volt ilyen.
Most pedig újra abba kell hagynom, mert kicsike fiam szólít. Pedig most aludnia kéne, de ma azt hiszem front van, mert felborult a napirend (ami még be sem állt igazán:)).
Gyorsan hozzáteszem, hogy kisfiammal találkozni ezen a napon nagy gyönyörűség volt és roppant ügyesen elkezdett szopizni és hagyott kicsit pihenni is, na nem sokat, de mégis. Jó volt csak tartani a kezemben és nézni az arcát, sok puszit adni neki és simizni. És aznap éjjel rájöttem, hogy hogyan lehetséges két gyereket szeretni ugyanazzal a szeretettel. (mert ez nagy kérdés volt bennem, tudom nagy baromság, és mégis)

2010. május 31., hétfő

Bejelentkezés

Sok időm ugyan nincs, de néhány szó, hogy jól vagyunk. Bár ma a front vagy valami miatt Samu és Zénó is nyűgösebb, de majd csak kibírjuk valahogy.
Samu jó baba és még mindig csak eszik és alszik nagyrészt (kivéve ma). A kórházból 3330 grammal hoztam haza 16-án és most 3780 grammot nyom. Kicsit aggódtam a múlt héten amikor csütörtökön áttért a két cicis evésre, de aztán megnyugodtam, hogy hát ha akar, akkor 2 ciciből eszik, csak legyen. Azért megdumáltam a védőnővel, hogy kapok egy biankó tápszerreceptet, csak hogy nyugodtabb legyek, hogy a gyermekem akkor sem fog éhen halni, ha egyik pillanatról a másikra nem lenne tejem. Bár tudom, hogy ez nem így lesz, de mégis megnyugtat ha lapul egy recept a tatyó alján. Egyenlőre minden oké, de hát jobb félni, mint megijedni. A pelenkakészlet olyan mértékben fogy, amire már nem is emlékeztem. És ráadásul sokszor kicseszik velem, és egy etetés alatt 3 pelust cserélek, mert mindhármat telefossa. (bocs) Már rutinosan ugyan az első pelust nem cserélem, hanem irány egyből a cicire, aztán egy-két nyalintás a cicin és rotyog a gatya, aztán pelus és cicicsere és ha szerencsém van akkor így is marad.
Most viszont mennem kell, mert nagyobbik uralkodócsemetém azt a parancsot adta, hogy kapcsoljam ki a gépet. Majd jövök.

Ja, még néhány szó. Vasárnap megszületett Kriszti barátnőm kislánya SAROLT 3860 grammal és 53 cm-el. Jó nehéz szülés volt, éjjel 1-től másnap délután 4-ig vajúdott és a kiscsaj még a kezéz is kidugta a feje mellett, de kibírták és minden oké. Kriszti fejéről meg majd néhány nap alatt eltűnnek a bevérzések. :)Puszi nekik és Isten hozta Saroltot a mi kis világunkban. Legyen boldog élete.

Képek





2010. május 27., csütörtök

Képek




Kórházi kalandok II. (folytatás)

Első éjszakám úgy zajlott ahogy reméltem, vagyis egyetlen percet sem aludtam. Hárman feküdtünk császárosok a szobában, mindegyikőnket gerincbe érzéstelenítettek, úgyhogy fejet megemelni sem szabadott, bár ez a vélemény eléggé megoszlott. Az altatóorvos szerint ez csak a régi tűtől fordult elő, de hát a nővérek (akik mint tudjuk jobban tudják)szerint ne emelj, mert fájni fog a fejed, úgyhogy mi okosan lent hagytuk a párnán a fejünket és ha mégis kicsit megemeltük, rögtön ránkkiabáltak, hogy NE EMELGESSE A FEJÉT!!! Egyébként nagyon szeretik a betegeket a nővérek, egészen addig amíg nem kérsz valamit. És mint tudni lehet, annak aki még a fejét sem emelheti fel és egyébként hasilag eléggé fel van vágva eléggé kivitelezhetetlen, hogy ne kérjen valamit. Főleg, hogy két lábbal rúgták ki az ember hozzátartozóját, aki esetleg vizet tölthetett volna a poharadba és segített volna inni egy kortyot. Pedig már baromira szomjas ilyenkor az ember lánya, hisz már előző nap éjféltől egy kortyot sem ihatott.
Mi okosan próbáltuk leredukálni a kéréseinket és beszélgettünk egymással anélkül, hogy fogalmunk lett volna róla, hogy hogy néz ki a másik. Meg is beszéltük, hogy másnap reggel milyen érdekes is lesz látni egymás arcát. Éjszaka egyikünknek sikerült aludni, tisztán hallottuk, így már biztos volt, hogy én nem tudok, hiszen soha nem tudok aludni horkolásban. De sebaj, gondoltam, majd másnap. Az első gyerekemmel mikor bent voltam a kórházban volt egy szobatársam, aki mikor végre elaludtam (és én is horkoltam) akkor felébresztett, hogy ne horkoljak. Na, én ilyet nem csináltam. A másik lánynak sem sikerült aludni, és ezt onnan tudom, hogy éjszaka, mikor egymás ágya felé néztünk csendesen intettünk egymásnak, hogy HAHÓ, TE SEM ALSZOL? Eltelt az éjszaka, jött a hajnal, amikor is beindult az élet. Bár én még a mai napig sem értem, hogy miért kell 5 órakor lázat, vérnyomást mérni, fél6 kor mosdatni??? De végül is lényegtelen volt, hisz úgysem aludtam. A lány viszont, aki aludt megkérte a reggeles nővért, hogy legyen kedves behúzni a függönyt, mert pont belesüt a felkelő nap éles fénye a szemébe, de erre csak azt a kedves választ kapta, hogy FORDÍTSA ELLENKEZŐ IRÁNYBA A FEJÉT! És ez komoly, nem most találtam ki, ez így volt. Köpni nyelni nem tudtunk, nem tudtuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, aztán ugyan nem kis fájdalommal jár császár után a nevetés, mégis ezt választottuk kínunkban. Ennyi, fordítsd ekl a fejed és kész. Botrányos.
Azt vettem észre egyébként, hogy mintha bevették volna a munkaköri leírásokba, hogy tilos mosolyogni a betegre. Pedig biz'isten én egy nagyon mosolygós és alapvetően kedves lány (vagy nő, vagy mi) vagyok de nem és nem sikrült kicsikarnom egy viszontmosolyt sem a legtöbb nővérből. Ez azért fura nekem, mert végzettségileg ugye én is az vónék, így tudom, hogy mennyire hálásak a betegek egy mosolyért. Mindegy nekünk most nem jutott, így jártunk.
Megkaptuk a reggelinket és az utasítást a felülésre, és következett a nagy túra
, átgyaloglás a szülészetti osztályra. Hát nem volt egyszerü az első felülés, majd az első felállás, majd az első lépések, majd a következő lépések sem, de ösztönözte az embert, hogy nemsokára ott lesz vele, mellette ababája, akit előző nap 5 percre odahoztak az ágyba, de igazából semmit sem tudtál vele csinálni, mert mindahoz segíteni kellett volna nekünk, az meg mint tudjuk ritka kiváltság. Így , bár a gerincvelői érzéstelenítésnek egyik legfontosabb lehetősége az volna, hogy tudod szülés után rögtön szoptetni a gyermeked, ez itt, Szombathelyen nem szempont.
Szóval irány a szülészet, ami nagy roham volt kb. 25 métert 10 perc alatt tettünk meg, de végre ott voltam az ágyamban, de a fiókom sajnos még üres volt. Baba sehol. Innen folytatom.

2010. május 22., szombat

Képek II. (itthon)





Képek I. (Még a kórházban)






2010. május 19., szerda

2010.05.12. SAMU

2010. május 12. Bátyám 40 éves, párom 37.
Én pedig ezen napon indultam a kórházba. Reggel kellő félelemmel fél 8ra kellett bent lennünk a kórházban. Rögtön fel is kísértek minket a szülőszobára, miután átöltöztem csini kórházi hálóingbe. Elvileg én voltam egyedül kiírva aznapra császárra. Fent a szülőszobán kiderült, hogy osztályról felkerül elém a főorvos betege. Sebaj, gondoltam, nem sokat kell várni. Engem befektettek egy előkészítő szobába, amíg apát szép kék rucijában (amit előre meg kellett vásárolnunk 1300 forintért) leültették a vajúdóban. Amíg nekem bekötötték a liter infúziómat és az elmaradhatatlan katétert, addig apa vajúdhatott a lánynevünkön. Ugyanis közben bementek hozzá, hogy mondjon egy fiú és egy lánynevet (tőlem egyébként a kutya sem kérdezte, apa akár meg is tréfálhatott volna), csakhogy mivel már nagyon régóta tudjuk, hogy fiú lesz, így az ő okos fejéből rég kiment már, hogy mi is lett volna a neve, ha lány. Aztán csak kiizzadta a Janka nevet. Ügyes volt. Aztán bejött hozzám és vártunk. Figyeltük a személyzetet, ami itt a szülőszobán roppant kellemes meglepetés volt, nem tudva még, hogy mi vár rám. Hallottuk mikor az előttem lévő lányt bevitték a műtőbe, aztán hallottuk, amikor negyed óra múlva megszületett a babájuk, és még negyed óra múlva már ki is hozták a kimamát. (pedig nagyon problémás betegnek indult az erős túlsúlya miatt, bekészültek 4 orvossal, fényképek készültek, aztán egy viszonylag sima császár lett)
Ezután bejött hozám az altatóorvos és nagyon szimpatikus volt, előadást tartott a csillag motívum eredetéről, és további misztikus, valamint vallási dolgokról, bár megmondom őszintén az én agyam már nehezen állt rá ezekre a dolgokra, mert már csak a műtéten járt a fejem. Aztán elkezdődött. Hirtelen körülöttem lett sürgés-forgás. Jött a műtőssegéd (aki expasim volt úgy 15 éve) átmásztam a kocsira, aztán irány a műtő. Már rendesen remegtem. (és csak kicsit a fázástól)Rögtön felültettek, gerinc domborítás, helyi érzéstelenítés és már bent is volt a gerincben a tű és jöhetett a zsibbadás. Furi egy dolog azt meg kell mondanom. Aztán már bent is voltak az orvosok, assszisztensek és mindenki és nekiláttak, hogy világra segítsék Samumat. Hirtelen olyan érzésem lett, mintha el akarnék ájulni, aztán kaptam valami szert és jobb lett. Elkezdték felvágni a hasam és pakolgattak, húzogattak, rendezkedtek, vágtak rendesen, míg elértek a kispocokig, aztán nagy rángatások, de olyan durván izomból és hallottam felsírni az én kis csüntömet. Kijöttek a könnyeim, mikor megmutatták, de aztán gyorsan elsiettek vele, de mondták, ha vége, akkor újra láthatom.Ezután egy borzalmas szakasz következett. Mint kiderült később tele voltam összenövésekkel és azokat szét kellett bontogatni, de nekem már olyan "fájdalmaim" voltak, hogy azt mondtam feladom. Van amikor az ember szeretne elájulni, meghalni a fájdalom elől. Pedig nem az a fajta fájdalom volt ami a hétköznapi értelembe vett fájdalom. Ezt nehéz volna elmondani. Mondegy fájt. Aztán tanakodtak, hogy mit kapjak, mert a doki mondta, az egyik verzióra, hogy azt ne, mert nem fogok emlékezni a babámra, aztán kaptam Fentanilt, amitől elviselhetővé vált a dolog. nem múlt el, csak kisebb mértékű lett. Közben az altatóorvos a fejemhez hajolt és újra (gondolom elterelés gyanánt) kiselőadásokat tartot, a nevek eredetéről. A Samu név jelentéséről. Nagyon emberi volt, hálás vagyok neki. Túl hosszúnak éreztem az időt míg végeztek velem, de vége lett, öszevarrtak és kitoltak, hogy újra Samuval lehessek. Ez már nagyon jó volt. Ott volt apa és a kisfiúnk , akit a mellkasomra tettek, (az altatóorvos végig kezével tartotta a fejem,) és én csak néztem, puszilgattam, ő meg megnyugodott a szívdobogásomtól. Jó volt.
Aztán levittek a nőgyógyászat megőrzőjébe. Itt mint a filmeken volt egy vágás, mert innentől emberi, kedves, megértő, gondoskodó személyzettel nem sikerült nagyon találkoznom. Tisztelet a kivételnek, ami Úgy 20 nővérből 5 re volt jellemző. Innen folytatom.

2010. május 10., hétfő

Jaj-jaj

Már csak kettőt kell aludni. Nem tudom már, hogy félek e jobban, vagy örülök e jobban. Ma voltam altatóorvosnál, és szerdán fél 8ra megyek be. Megvásároltam apának az egyzsrhasználatos rucit is, amiben bejöhet a szülőszobára(ill: műtőbe)Ha megérkezünk a kórházból majd jelentkezem, élmenybeszámolóval és talán képekkel. Addig is kéretik szorítani, hogy minél könnyebben viseljük (Zénó is )a műtétet, a a kórházi tartózkodást, a tej megindulásával felszabaduló hormonlórúgást és mindent.

2010. május 5., szerda

Nemsokára

Nemsokára itt az idő. Hétfőn voltam a kórházban a szakambulancián, röpke 3 és fél órát. Egy NST és egy UH (na ki volt az ultrahangos???)kedvéért,na meg azért, hogy megbeszéljük, hogy nem kellene tovább várnunk jövő hétnél, amikor is ugyis betöltöm a 38. hetemet, így szerdán (május 12-én, apa és a bátyám születésnapján), ha addig nem jön közbe semmi akkor megyek császármetszésre. Addig kétnaponta figyelnek. Eléggé be vagyok szarva már, de hát ez van. Nagyon félek és nagyon várom már. Kíváncsi vagyok a kisfiamra és szeretném megölelni és megszagolni, mert az olyan jó.
Hétfőn délután (miután sikerült bekapnom valamilyen vírust) 3órától éjjel 3 óráig sikerült fogynom 3 kilót, miután fél-egyóránként jártam hányni és hajnalban hasmenésem is lett. Már értem mikor mondják, hogy a terhesek a gyengébb immunrendszer miatt durvábban kapnak el mindent. Hát, nem vagyok egy nagyon kényes típus, de majd belehaltam. Hajnalban már az izületeim is fájtak és Samu alig mozgott, ugyhogy erősen imádkoztam, hogy csak szülni ne kelljen mennem, mert akkor most biztosan nem kapom a karjaimba a kicsikémet. Szerencsére nem lett baj. Tegnap egész nap feküdtem, halálomon, de tegnap már csak 1x hánytam. Zénó is elkapta a vírust, de ő "csak" hasmenést produkált. Igaz az teljesen híg (Zénó szerint: Pisiskaki), de legalább nem hányt és a közérzete sem volt roszz. Talán ma már kifelé megyünk belőle és túléljük.

2010. április 29., csütörtök

Zénóm szülinapja lezajlott. Az ajándékvásárlásról annyit, hogy szombaton 3-ra voltak hívva a vendégek és mi negyed 3-kor már távoztunk is a játékboltból ahol is vásároltunk pocokfiúnak egy huszadik műanyag játékot, mindenféle építkezéshez szükséges járgánnyal. És itthon észrevettük, hogy néhány ajándékról elfelejtkeztünk, de sebaj, így maradt néhány a szülés utánra, mert hallottam egy aranyos ötletet, hogy a kistesó hoz ajándékot a nagynak a kórházból. Talán ez egy kicsit szerethetőbbé teszi majd Zénónak is Samut. :))) (bár nem tudom hogy fog elbírni Samó egy fa hintát, de majd megpróbálja, mert kemény gyerek)
A zsúr nagyon jól sikerült, itt volt minden uncsitesó és az egész család, nemsokára úgyis már haveros szülinapi bulik lesznek. Kapott sok szép ajándékot és igazán örült is mindennek, bár az elején nem tudta mivel is kezdje, de a mi nagy örömünkre építkezni kezdett a tőlünk kapott játékkal. (képeket is rakok majd fel)
Tortát nem sütöttem, mert már nem vagyok olyan tortasütő formában, igazából már mosogatni is alig tudok, mert nem érem el a hasamtól a csapot.
Samu jól van és most egy kicsit én is jobban. Múltkor talán a sok front tette be a kaput. Bár a vérnyomásom nem hajlandó továbbra sem normál tartományba lenni. Kedden voltam dokinál és minden rendben volt. A hegem nem vékonyodott a 3mm-nél vékonyabbra, a magzatvíz is megfelelő mennyiségű, a doppler is oké. És Samu 3200 gammot nyom. Bár mivel a feje már nagyon lent van , nem tökéletes a mérés, de kb.
Újra többet mocorog, aminek azért is örülök, mert nem kell újra a kórházba futnom NST-re, ehol is kedvenc orvosom, (akivel eddig 2x sikerült találkoznom és mindkétszer mobiltelefonnal a fülén ultrahangozott) vizsgáljon meg.

Sajnos nemsokára itt a vasárnap, amikortól apát heti 4 napra Pestre szólítja a munkája. Még nem tudom hogy fogom bírni....de megoldjuk. De azért én sírok: brü-hü-hü

2010. április 20., kedd

Nemsokára itt az én életemnek a 3. szülinapja, és nekem még gőzöm sincs, hogy mit vegyünk neki. Ráadásul a család többi ajándékozó tagja is tőlem vár ötleteket. Segítség!!!
Egyébként jól vagyunk a körülményekhez képest. Zénóval mút héten voltunk Zalaegerszegen nephrológián és minden változatlan, vagyis a cysták vannak, de nem nőttek sokat. Kiderült, hogy tartós betegnek számít ezzel a betegséggel. Voltunk szemészeten is de ott sem kellett semmit változtatni, majd fél év múlva újra kontroll. Addig tovább a szemüveg. (amire tegnap ráült, így ma vihettem a szemüvegeshez, szerencsére nem tört el, úgyhogy már az orrán csücsül)Még el kell vinnem gyorsan 3 éves státuszra, mert jó volna mindent lerendeznem szülés előtt. Elég zűrös most a védőnő ügy, mert a régi nincs már és most aki helyette volt az sem lesz, újra helyettesítés, az állás meghirdetve, úgyhogy fogalmam sincs ki lesz a védőnője Samunak.
Samu: múlt hét csütörtöki paraméterek: 2840 gramm, szóval jó nagy babának indul. A vérnyomásom magas, úgyhogy most ellenőrzések és már hetente megyek nőgyógyászhoz, jövő héttől meg az nst is lesz már. Nehéz már minden, lehajolni, felkelni, állni, ülni, feküdni, bár igazából még az éjszakák a jobbak most. Napközben fáradt vagyok, de Zénó miattnem éppen lehet pihenni úgy igazán. Meg hát a készülődések is még sok időt vsznek el, bár már a végén járok. Az én cuccom indulásra kész, már Samunak is elkészítettem a hazajövőt, apának csak fel kell kapnia hordozóstól. Kimostam az összes ruciját, zokniját, kiscipőjét, sapiját, ágyneműjét, babakocsiját. Hétvégén készre csináljuk a babaszobát, megágyazok, letakarom és már csak várok. Várom, hogy lássam, megpusziljam, megöleljem, megszagoljam, megérintsem, de addig sem szenvedek hiányt, mindezt megteszem Zénóval, aki még mindig nem érti és féli a kistesó érkezését és talán én sem tudom megfelelően megnyugtatni, mert én is félek tőle. Félek, hogy hogyan fogom bírni majd kettejükkel, Zénó lelkével, Samu megismerésével. De majd csak lesz valahogy. Elvileg van bennem két gyereknek való szeretet, csak még egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet azt a szeretetet amit most Zénó kap megosztani, vagy megkettőzni. Tudom, hogy lehet, csak még nem érzem, hogy hogyan. Majd elmesélem.

2010. március 25., csütörtök

Szabadnap

Ma szabadnapos vagyok, ami megmondom őszintén rám is fér. Rám fár, hogy semmit se csináljak, bár az nem megy, de már Zénó alól mentesülni egy kicsikét is áldás. (bár be kell vallanom, hogy ilyenkor meg rohadtul tud hiányozni a szaros)
A semmittevás helyett ma ismét bejártam a várost (mert tegnap is kaptam néhány óra kimenőt míg aludt, és tegnap is bejártam a várost). Tegnap sikerült vennem köntöst, miután megtekintettem vagy 40 félét. Jártam kínaiban, triumphban, és mindenféle fehérneműboltban, és végül sikerült. Durva ár, minőség és kiszolgálásbéli különbségeket véltem felfedezni és én hülye még mindig borzasztóan fel tudok háborodni, ha bárhol a kereskedelemben bunkóságot, leszaromságot vélek felfedezni. De még mindig úgy tartom, hogy aki a kereskedelemben dolgozik, az ugyan vegye már a fáradtságot és néhány percig próbáljon odafigyelni a vevőre (és ne mobiltelefonáljon, vagy kolleganővel üvöltve a bolt másik felébe beszélgessen, meg sem kérdezve, hogy ugyan vajon mit is akar a szerencsétlen pára aki biztosan az ő dühítésére lépett be a boltba), és próbáljun meg egy iciri-picirit kedves lenni, főleg, ha a vásárló is próbál megértő és kedves lenni. Aki meg képtelen erre az meg menjen el tyúkot kopasztani, vagy tehenet fejni, (és itt nem ezen munkákat szeretném lealacsonyítani, sőt kimondott tisztelet érte),mert ott aztán igazán nem fontos kedvesnek lenni embertársainkhoz.
De a lényeg, vettem köntöst. És ma vettem egy FEKETE!!!! szoptatós melltartót, nem mondom ebben sem feltétlenül kíván meg pasi, de mégis, sötét ruha alá nem kell fehéret hordanom. Tudom ne válogassak, csak szoptassak, de mégis... Úgy szereteném, ha lennének olyan szoptatós melltartók, amik SZÉPek. Egyetlen szebb darabot találtam a brendonban 7500-ért. Vót rajta csipke!!!!De az ára kicsit rontott az összképen. De igazán sehol sem volt választék. Színben meg főleg. Pedig nem kevés (azt hiszem az összes) boltot bejártam. folyt.köv.

2010. március 22., hétfő

Jaj

Ismét sikítva könyörgök valami igazán hatásos segítségért, tanácsért. Ma egy olyan napja volt Zénónak, ami nálam végkimerülést, hajőszülést (azt is kitéptem), nyugtatókért könyörgést és bocsánatért könyörgést okozott. Bocsánatért főleg a szomszédokhoz esdeklek, mert ma nem kevés ideig és nem kevés decibelt kellett elviselniük. Ma semmit, de semmit nem sikerült kisfiamnak megcsinálni amit mondtam neki, de ez nem is volna baj, de csak olyan dolgokat csinált, amit nem szabad és semmi nem segített. Nem jött be a szép szó, nem jött be az elterelés (pedig sok mindennel próbálkoztam), nem jött be az ígérgetés, a fenyegetés, az eréjes rászólás, az üvőltve rászólás, a kezére csapás, a seggére csapás. Ma folyamatosan ütött engem, kinyomta az apja tusfürdőjét a csapba, majd szappannap kenegette, egész nap köpködött (amit pedig kimondottan gyűlölök), a tükörre köpve két kézzel kenegette, meztelenre vetkőzött és nem volt hajlandó felöltözni. És még sorolhatnám tovább...Rémisztő volt. volt amikor tehetetlen dühömben sírni kezdtem, de ez sem billentette ki őfelségét. (bár ezt azért sajnálom, de így a 31. héten, tele terhességi hormonokkal nehéz visszafogni magam)
És azt is nagyon sajnálom, hogy este nem sikerült elmennem barátnőmmel beszélgetni egyet, mert apa nagyon fáradt és kimerült mostanában és ne hagyjam neki itt a kisfiúnkat esti eltevésre. Ezt meg most itt nem kommentálom, de majd igen egy más fórumon. Faszom. (ez azért kicsúszott)

2010. március 20., szombat

Már van gépem, van netem, és nincs időm. De szorítok majd, hogy írjak.

Addig is: Jól vagyunk, mindenki. Zénó, Samu és én. Apa kicsit szét van esve, de nála ez nem különleges állapot. Nemsokára írok, mert már tudok.

2010. február 14., vasárnap

Valahogy nem megy ez nekem, belátom. Igaz, hogy mentségemre szóljon, nincsen számítógépem, mert teljesen feladta a szolgálatot. Talán nemsokára veszünk egyet és akkor ígérhetem, hogy többet írok, de úgysem fogok.
Jól vagyunk. Zénó édes, okos fiú és úgy írányítja maga körül az embereket, ahogy akarja. Pocakomban másik kisfiú lakik, akit Samunak fognak hívni. Már ő sem bántja anyukáját, kivéve az éjszakai 6-7szeri pisit, az éjjel kellős közepén rendezett pocakbéli bulikat, és hát némi gyomorsav és derékfájás. de mi ez ahhoz képest, amikor még naponta 5-6szor hánytam. Alakulunk. Minden időmet, gondolatomat kiteszi, hogy Zénónak új kuckót varázsoljunk a nagyobbik kisszobánkból, Samu pedig Zénó régi szobájába fog lakni. Legfőképp az miatt, hogy Zénó játékai kinőtték a kisebbik szobát és már nem fér be lassan a gyerek sem.
annyira szeretnék már képeket is mutatni, de azok még a régi gépen vannak és már csak egy informatikus megmentésére várnak. remélem sikerül az összes képet elővarázsolni róla, de hát okos embernek fog ez menni.
Egyenlőre ennyi. majd jövök.