2010. szeptember 21., kedd

Újra itt

Talán most végre lesz időm írni, bár...
Samónak vasárnap szeptember 19-én 4 (azaz négy) hónaposan előbújt az első foga. Sőt nemsokára még három foga fogja beérni a nyertest. A mellette lévő alsó napokon belül, de a felső kettő sem fog hetekig várni. Szóval egyszerre 4 foga nő a fiatalúrnak. Sógornőm kérdezte, hogy nyűgös e, hát mit mondjak, magához képest a kibújás előtti héten az volt, bár sokan kiröhögnének (meg is teszik) amikor azt mondom rá, hogy nyűgös. Pont kibújás előtti héten egyéb okok miatt (menses) kevesebb lett a tejem, és én meg voltam győződve, hogy az miatt kel fel a szokásos reggel fél 7 helyett 3-kor, 5-kor és hasonló időőontokban. Gyanús lehetett volna, hogy egyébként nem kellett neki pótlás meg hasonlók, de...most már úgy gondolom, hogy a foga ébreszti fel, egyébként még mindig, bár egyre tolódik ki. Ma már fél 6-kor kelt. Ja, és rögtön az első nap mikor még alig bújt elő az a kis fogacska beleharapott a cicimbe. Pedig ez egyébként is rémálmom. Zénónak 8 hónapos korában bújt ki a foga és azzal a lendülettel le is szokott a ciciről. Úgyhogy nem is tudom, hogy milyen foggal szoptatni. Na, most megtudom, mert azért remélem még egy darabig lesz tejem, és szopizik is a kis pöcsös.
Szombetpn pedig nekiláttunk az alma evésnek is. Bár még csak néhány kanálkával és inkább leve, de ma már egy kis sűrűjével is ismerkedtünk. Fintorog, kirázza a hideg, de nem húzza el a fejét és kicsit tátja is a száját, talán nem lesz gond...de ne kiabáljuk el.

Zénó.
Zénó és az ovi.
Ezek nem annyira egyszerű témák. Zénó manapság elég kezelhetetlen tud lenni, bár én úgy látom javuló tendenciát mutat. Persze még egy felnőttnek is éppen elég lenne, ami úgy májustól történt vele, hát ő kicsit nehezebben dolgozza fel. Kistesója született, akivel ráadásul anya őt napot nem töltött vele, pedig egy éjszakánál több időre még sosem hagyta el. Májustól az az apa aki minden este fürdette, játszott vele, vagy csak ott volt a hét négy napjára felköltözött Pestre és csak pénteken és hétvégén van itthon. Ráadásnak jött még az óvoda. Hát ember legyen a talpán, akit ez nem visel meg. Rajta így jött ki, hogy magatartásbeli problémái akadnak. Meg hát még rendesen benne vagyunk a dackorszakban is. Próbálom kezelni, próbálok türelmes lennu, bár bevallom ez nem mindig sikerül.
Ovi. Első másfél hét sírás, nemakarok oviba menni, alváskor bepisilés. Aztán második hét végétől semmi gond, boldogan ment, néha én kaptam néhány pofont, amikor mentem érte. Aztán ettől a héttől újratért a NEM AKAROK OVIBA MENNI!, nEM LESZ NEKEM OTT JÓ! és hasonlók. Ma már vissza is fordult néhányszor útközben, úgyhogy ölbe vittem az utolsó métereken. Remélem már nem tart sokáig, mert a szívem megszakad.
Most megyek, mert szólít a nagyobbik királyfim.
Úgy összeségében jól vagyunk és boldogok.(asszem)

2010. július 21., szerda

Samu és Eszterke


2010. július 19., hétfő

Édes Samu

Samu nagyon édes baba, már 7-8 órát alszik éjszaka. Este úgy 8-9 körül rakom le és 5-6 órakor kel hajnalban. Ma hajnalban 6-kor kelt este 9kor aludt el. Ez már akárhogy is számolom 9 óra. Szóval szavam nem lehet rá és nincs is. Ja és nappal is alszik majdnem minden etetés után. Délután van néhány óra amit ébren tölt, de azt sem mindig. Holnap érkezik hozzánk a háziorvos és megkapja a2 hónapos oltást + a Prevenar-t. Remélem nem lázasodik be tőle, bár Zénó majdnem minden oltás után belázasodott. Zénó most nagyon sajnálja, és mondta, hogy ne jöjjön a Dr-nő. Még mindig nagyon jó tesó. Ritka, mikor azzal akarja felhívni magára a figyelmet, hogy a Samót piszkálja. Voltunk strandon is Samuval és jól bírtuk, bár kicsit macerás volt szoptatni, mert én nem annyira vagyok cicielőkapós, de megoldottam, babakocsiból és fürdőlepedőből készített paraván mögött.

2010. július 5., hétfő

Samu (és Zénó)

Samu még mindig nagyon jó baba., bár most ez a meleg kicsit megviseli. Már 5220 grammot mértem tegnap. Már nagyon sokat mosolyog, főleg nekem. Zénó imádja. Ma megkérdezte, hogy 'anya, megölelhetem?' és a szívem nagyon tud örülni, mikor összebújik a két életem értelme. Imádom őket.


Zénó 3 éves

Kicsit megkésve ugyan, de le kellene írnom a 3 éves státuszát a gyermekemnek.

Súly: 13,5 kg (végre látok némi gyarapodást, bár még mindig inkább a sovány kategória), főleg, mert mindehhez :

Magasság: 102 cm (még ugyan hordja a 92-98as rucikat, de már inkább 104-esre nyúlok)

Étkezés: Még mindig sarkallatos pontja életünknek, de már látom, hol rontottam el, csakhogy már nem tudom visszacsinálni. Ha azt akarom, hogy mennyiség kerüljön csemetém szerveztébe, akkor kell az asztalnál elfoglaltság (mesekönyv, mesedvd, játék stb) és hatékonyabb, ha én apátolom bele a kaját. Eszik ő ugyan egyedül, bár nem nagyon érdekli, de akkor nem sok kaja kerül bele a kis testbe, hamar megunja, és baromira nem ér rá ilyen pitiáner dolgokkal foglalkozni, mint a kaja.
Rettenetesen válogatós, kenyeret még mindig nem hajlandó a szájába venni, sőt, ha mi eszünk melltte, akkor elzavar, hogy büdös. Hús csk virsli és fasírt formában, máshogy nem. Viszont imád mindent ami kakaós. Szereti a leveseket minden formában, főleg ha lisztgombóc van benn, így én majdnem minden levesbe teszek, amibe nem az meg krémleves abba meg jöhet a golyó (levesgyöngy). Kedvenc a palacsinta. Szereti a főzelékeket is, kivéve a babot, borsót, káposztát. Inkább a reggelikkel vagyok gondban. Legtöbbször virsli van tükörtojással. A tojás is jöhet neki bármilyen formában.

Mozgás:
Meg nem áll. Néha ugyan ha fáradt összerendezetlennek mondható, és esik kel, de ez szerintem nem kirívó eset. Esténként még mindig van egy megbolondulós időszaka.

Beszéd: Gyönyörűen beszél. Szépen érthetően, szerintem korának megfelelően, sőt néha a választékossága meglepő. Az 'r' betű még nem megy, de ez nem hiszem, hogy 3 évesen felróható lenne. Az 'l' betűt már ki tudja mondani, de néha még j-t használ helyette. A káromkodás is kitűnően megy neki,írom ezt szemlesütve, de hát emberek vagyunk és nem mindig gondolkodunk, így tanul tőlünk ilyet is a gyerek, na.

Közössség: Most is imád emberek közt, főleg gyerekek közt lenni, de én mégis aggódom a közelgő ovi miatt. Bár remélem ezt is csak túlparázom, mint sok mindent a gyerekkel kapcsolatban, amit aztán ő könnyedén vesz. Játszótér még mindig nem a kedvencem, de sokat járunk (legalábbis szerintem). :)

Sírás: Ez már csak akkor fordul elő, ha elesik, kikap, vagy hasonló. Bár akkor sem túl jellemző.

Alvás: Este 9 körül, ami mostanában 10-ig is kitolódik, főleg ha apa itthon van, de hát mire Samu és Zénó is sorra kerül hát van hogy elszalad az idő. A délutáni alvások is megvannak még, ha sikerül hosszas könyörgés után elaludni akkor akár 3 órát is alszik. Reggel fél8 körül kel. Éjjel nem kel fel, csak ritkán.

Játék: A legkedvessebb elfoglaltsága, főleg, ha van aki játszon vele. Imád építeni, kirakózásban szerintem zseni, akár 64 db.os kirakót is kirak nagyon kicsi segítséggel. Szeret megoldani feladatokat újságokban, imád mesét nézni és hallgatni. Szeret festeni, gyurmázni bár nem tud. SZereti, ha verseket tanulunk, csak sajnos mostanában mindent elfelejtett, mert nagyon keveset foglelkoztam ezen igényével. Majd az oviban bepótolja. :)) Ja és a legfontosanbb a kábelezés.



Én pedig még mindig imádom puszilgatni és ölelgetni, csak nem nagyon hagyja már. Szeretem.

A 3 éves szülinapos.

2010. június 30., szerda

Bejelentkezés

Jól vagyunk. Samu már átlépte az 5 kilót. Egyre szebb, egyre nagyobbra nyitja a szemét, egyre többet mosolyog és egyre többet van ébren. Szerencsére mikor ébren van sem sokat sír, inkább figyelget. Imád kézben lenni, szeret enni.
Zénó még mindig nagyon jól elvan vele, néha odamegy hozzá megsimizni, megpuszilni, de különösebben nem sok vizet zavarnak egymásnak. Hétvégén búcsúban voltunk, imádta a körhintázást, a nyüzsit, az apja annál kevésbé. Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy a búcsúkban miért szól iszonyú hangosan a zene és ha már szól miért fos zene a 80-as évekből. Esküszöm még kazettáról nyomják, mert nem hiszem, hogy ezeket a zenéket képes volt valaki kiadni cd-n. Mindegy kibírtuk mi is., Zénó meg nagyon élvezte, főleg, hogy az összes unokatesója is ott volt.
Ja és felvették az oviba és majd augusztusban megyünk egy kicsit ismerkedni az óvónénikkel és az ovival. Én már nagyon félek az ovitól és attól, hogy ott kell hagynom az én édes kisfiam. Szerintem az első közösségbe való járás az anyukákat sokkal jobban megviseli mint a gyerekeket. Hát engem is.
Apa Pesten dolgozik és Zénót ez is kicsit megviseli, és ha bármi szívének, lelkének nem tetsző dolog történik vele akkor rosszra vált. Remélem nemsokára leszokik erről és ismét az én édes kisfiam lesz, aki a világ legjobb gyereke volt.

2010. június 19., szombat

Vesemedencegyulladás

Ja, és nekem pedig vesemedencegyulladásom van.Vizeletem tele vérrel, gennyel és fehérjével, úgyhogy Augmentint kell szednem, ami mellett szerncsére szpotathatok. És nemsokára majd írok.