2010. április 20., kedd

Nemsokára itt az én életemnek a 3. szülinapja, és nekem még gőzöm sincs, hogy mit vegyünk neki. Ráadásul a család többi ajándékozó tagja is tőlem vár ötleteket. Segítség!!!
Egyébként jól vagyunk a körülményekhez képest. Zénóval mút héten voltunk Zalaegerszegen nephrológián és minden változatlan, vagyis a cysták vannak, de nem nőttek sokat. Kiderült, hogy tartós betegnek számít ezzel a betegséggel. Voltunk szemészeten is de ott sem kellett semmit változtatni, majd fél év múlva újra kontroll. Addig tovább a szemüveg. (amire tegnap ráült, így ma vihettem a szemüvegeshez, szerencsére nem tört el, úgyhogy már az orrán csücsül)Még el kell vinnem gyorsan 3 éves státuszra, mert jó volna mindent lerendeznem szülés előtt. Elég zűrös most a védőnő ügy, mert a régi nincs már és most aki helyette volt az sem lesz, újra helyettesítés, az állás meghirdetve, úgyhogy fogalmam sincs ki lesz a védőnője Samunak.
Samu: múlt hét csütörtöki paraméterek: 2840 gramm, szóval jó nagy babának indul. A vérnyomásom magas, úgyhogy most ellenőrzések és már hetente megyek nőgyógyászhoz, jövő héttől meg az nst is lesz már. Nehéz már minden, lehajolni, felkelni, állni, ülni, feküdni, bár igazából még az éjszakák a jobbak most. Napközben fáradt vagyok, de Zénó miattnem éppen lehet pihenni úgy igazán. Meg hát a készülődések is még sok időt vsznek el, bár már a végén járok. Az én cuccom indulásra kész, már Samunak is elkészítettem a hazajövőt, apának csak fel kell kapnia hordozóstól. Kimostam az összes ruciját, zokniját, kiscipőjét, sapiját, ágyneműjét, babakocsiját. Hétvégén készre csináljuk a babaszobát, megágyazok, letakarom és már csak várok. Várom, hogy lássam, megpusziljam, megöleljem, megszagoljam, megérintsem, de addig sem szenvedek hiányt, mindezt megteszem Zénóval, aki még mindig nem érti és féli a kistesó érkezését és talán én sem tudom megfelelően megnyugtatni, mert én is félek tőle. Félek, hogy hogyan fogom bírni majd kettejükkel, Zénó lelkével, Samu megismerésével. De majd csak lesz valahogy. Elvileg van bennem két gyereknek való szeretet, csak még egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet azt a szeretetet amit most Zénó kap megosztani, vagy megkettőzni. Tudom, hogy lehet, csak még nem érzem, hogy hogyan. Majd elmesélem.

0 megjegyzés: