Kellemes meglepetés

Kellemes meglepetés ért Zalaegerszegen. Mindenki normális volt, bár nem mondanám, hogy ilyen orvosról álmodik az ember a gyerekének, de nem volt semmi gáz velük. Most nem voltak bunkó megjegyzések, bár minden viszonyítás alapja és hát nekem a múltkori minősíthetetlen után már úgy látszik minden pozitívnak látszik. Mindegy a lényeg az, hogy Zénót nem különösebben viselte meg a vérvétel és társai, bár be kell vallanom, hogy apa ment be vele a csapoláshoz. Én múlt év novemberében, mikor műtötték és vizsgálgatták nagyon sokszor hallottam sírni és most nem volt hozzá erőm. Bár apa szerint túlparázom a dolgokat és nem nagyon ért meg engem, de hát ő sosem volt anya és egész más a kapocs köztük. Rettenetesen szoros és intenzív, de mégis más. November 3-án megyünk legközelebb, úgyhogy egyenlőre nem lesz dokicsere.
Köszi Perec, hogy velünk voltál és szorítottál, lehet, hogy ez volt a segítség. A pozitív energia.
Most, hogy belegondolok lehet, hogy tényleg hajlamos vagyok a túlparázásra, mégis csak egy egyszerű vérvétel és kivizsgálás volt. Talán már a következő nem lesz ennyire parás.
És a legfontosabb, hogy minden eredménye jó volt, kis veséi remekül működnek.

Most majd a 15 hónapos oltás fog következni, de attól nem félek, az oltásban már rutinos az ember lánya.
Csütörtökön egyébként belázasodott Zénó és volt nálunk a háziorvosa, aki annyira aranyos, hogy szabadsága alatt is kijött. Lehet, hogy az a baj, hogy hozzá mérem a dokikat és nehéz ezt a szintet megütni. Szerencsére "csak" valami vírus infekciója volt a kisúrfinak és hamar (3nap) le is ment a láza.

Hétvégén ismét megünk egy rövid nyaralásra, és úgy tűnik, hogy az idős is velünk lesz.

Tegnap voltunk apával éppen 10 évesek. Illeteve a kapcsolatunk. :-))))
Nem nagyon ünnepeltük, hiszen előtte már napok (vagy hetek???) óta veszekedtünk, minden szaron. A sors viszont úgy hozta, hogy mégis egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk hármasban és méltóképp szeretttük egymást ezen a napon. Elmentünk Kőszegre és tettünk egy kis túrát a Hétforráshoz. Mindketten gyerekkorunkban jártunk itt utoljára. Jó kis séta volt és gyönyörű volt az erdő és isteni volt a forrásvíz de legfőképp a hangulat.
Zénó mindent mutogat és én egyfolytában mondom neki, hogy mi micsoda. Találtunk egy szép szarvasbogarat is, amit kisfiam matricává akart simogatni, de inkább elküldtük sétálni a bogárkát. Utána állandóan bogarat akrt látni, de nem találtan akkorát és olyan szépet,amit halált megvető bátorsággal meg mertem volna fogni. Szedtem hát neki virágot, több sem kellett kicsikémnek nekiállt megenni, és bár úgy tudom, hogy az általam leszedett virág nem mérgező, sőt egyenesen ehető a kisördög mégis bennem volt és nagyon nem szerttem volna, ha megeszi. Ő huncutan úgy tett, mintha nem akarna megenni, majd rámsandítva tekintetét hopp eltűntette a szájában. Mondja meg nekem valaki, hogy erről, hogy mindent megkóstol és a szájába tesz, mikor szokik le???????????????????????????????????????
Hazafelé elaludt a kocsiban, alfában szedtem ki az autóból és persze nem tehettem meg, hogy leteszem aludni, mert egész délután szinte egy falatot sem evett. Namármost, ha nem akartam éjfélkor felkelni etetni, akkor még kicsit ébren kellett tartanom, és félálomban belelapátolni a még mindig nem darabos kajáját.
Azt gondoltam, hogy mivel kicsit megcsúsztunk az alvással majd ma reggel kellemes időben fog felkelni, na megis tette 7 órakor, a megszokott 8 helyett. Így jártam. Most alszik mint a tej édesen szunyókál. Álmodjon szépeket.
Szeretem.

Anya kreszre jár

Hétfőn elkezdtem végre a kreszt és talán október-november körül már lesz jogosítványom. persze nem akarom elkiabálni, hisz lehet, hogy teljesen lehetetlen vállalkozás lesz engem megtanítani vezetni. Persze bízom benn, hogy ez nem így van.
Most tehát így néz ki a hetem:Hétfő du. KRESZ, Kedd: du. KRESZ, Szerda: du. angol, Csütörtök: du. KRESZ. Így tehát a hétfő-kedd apáé ő vigyáz imádott kisfiúnkra. Nagyon örülök neki, hisz így sokkal több időt tudnak együtt tölteni és apa is kiveszi a részét Zénó neveléséből. Szerda-csüt meg a mamáé. Persze apa napjain édes kis jófiú volt, na ma aztán bepótolja, mert egyenlőre nagyon nyügi. Bár az idő borzalmas, nekem is napok óta fáj a fejem, lehet, hogy ő is ezt érzi. Én úgy láttam, hogy esett a hó. Persze ezt csak félve merem leírni, nehogy dokit küldjenek hozzám, hogy nézze meg az agyam. De lehet, hogy meg kéne mert nagyon fáj.

Doktornéninket megkérdeztem, hogy kell e aggódnom a kisfiamért, hogy állandóan veri valamibe a fejét...nem kell azt mondta, ez egyfajat hiszti és remélhetőleg, ha nem reagálunk rá se pozitívan, se negatívan akkor kinövi. Most így teszünk, bár néha nehéz megállni röhögés vagy sírás nélkül, főleg amikor épp szétfejeli a számat. (mert ezt tette a minap---vérzett és fájt)

12. fogacska még nem bújt elő és Zénó baba még nem kezdett el járni. (majd meglesz az is)

Egyre közeledünk a péntekhez és a zalai orvos látogatáshoz és nekem egyre jobban szűkül össze a gyomrom és szorul ökölbe a kezem. Rettenetesen utálatos egy dokinő akihez járunk, de valószínüleg ez lesz az utolsó és ha most is olyan lesz mint múltkor, akkor...nagyon morci leszek és lehet, hoyg elküldöm az anyjába. Borzasztó az, hogy kihasználva azt a helyzetét, hogy a közelben nincs gyermeknephrológus. Semmiféle információval nem gazdagodtunk első látogatásunkkor és szinte arra sem méltatott minket, hogy szóba álljon velünk. ....Na, mindegy nem húzom fel magam, majd meglátjuk...kap még egy esélyt, aztán ha nem él vele elvisszük Zénót Pestre dokihoz. Kicsit hosszabb lesz az út, de lehet, hogy megéri.

Na, most mégjobban megfájdult a fejem...

Kérdések

Múltkori bejegyzésem utáni éjszaka kicsi fiam kiengedte azt a bizonyos kisördögöt és miután éjjel fél 2kor felébredt nem volt hajlandó visszaaludni úgy kb. 3ig. De amúgy semmi baja nem volt, hisz ha felvettem, átvittem az ágyunkba boldogan játszott és nézelődött tök kómásan, csak amikor vissza akartam helyezni a kiságyban akkor került elő az emlegetett sikítás. Nem aludt vissza sem egyedül, sem mellettünk, ezért anya fogta a kispárnáját és a jó kemény és hideg padlóra kucorodva alvást színlelve lefeküdt és várta, míg édes kisfia elalszik. Ez vált be.
Azt hiszem csak egy kis éjszakai játékra volt szüksége. Nem nagyon olvasok szakirodalmat a gyermeknevelésről, de úgy gondolom ez nem a megfelelő idő a játékra, ugye???

A másik számomra kérdéses dolog a kisfiammal kapcsolatban már egy kicsit veszélyesebb rá nézve. Az utóbbi időben észrevettük apával, hogy ha valahonnan hazaérünk és lerakjuk a gyereket, hogy másszon, ő első körben a homlokát a padlóhoz érinti (azt hiszem nem Mekka felé) nem kis erővel. Aztán tegnap észrevettem, hogy ezt máskor is csinálja, ha fáradt, és ha valamit nem tud elérni és megvalósítani akkor vagy a padlóba, vagy bármibe elkezdi verni a fejét. De nem ám úgy finoman, hanem néha úgy hogy nekem is fáj.
Erről sem olvastam, de azt hiszem ez sem normális.
Persze lehet, hogy csak a padlóhozverdeséses hiszti előszele...no, de akkor is én ezt nem akarom ...

Egyébként a napokban nyűgösködik az úrfi, de minden oka megvan rá, hisz éppen 2-2 foga jön egyszerre, a kisőrlők, és rettenetesen meg vannak duzzadva. 3 már előbukkant, a 4.még nagyon feszít. Szurkolok, hogy minél hamarabb túl legyen rajta.

Pénteken meg irány Zalaegerszeg..megyünk vele a nephrológushoz. Én már előre rettegek...de nem tudom hogy fogja viselnia vérvételt és a többit. Meglátjuk.
Szeretem.

Sopron

Múlt hétvégén Sopronba utaztunk a barátainkhoz. Zénó már nem először volt ott, de nem gondoltam, hogy még rémlik neki valami és azt hittem, hogy meglepődik, hogy ujjabb helyen vagyunk. De azt hiszem emlékezett rá, mert nagyon otthon érezte magát. Elég nehéz ez a mostani időszak, mert még nem megy, viszont, már nagyon nagy a helyigénye. Ezért ha kiveszem az utazóágyból akkor minden másodpercemet leköti, viszont, ha nem veszem ki akkor visít. Így mit tehettem a fele napot visításban, a felét meg szolgálatban töltöttem. Apa a délelőtti alvást szerencsére megoldotta, hogy elvitte sétálni az barát pár fiú tagjával, mi meg csajok egy kicsit lazíthattunk volna, ha nem kell ebédet varázsolni az asztalra, de addig legalűább nyugiban tudtunk dumálni. Pénteken elmentünk sárvárra és kiderült számunkra, hogy milyen gyönyörű arborétuma van. Pedig párom 3 évig dolgozott ott és azért elég sokszor jártunk már együtt is ott, de eddig nem akarta hogy megnézzük. Tényleg nagyon szépséges, óriási, öreg gyönyörű fák, tavacska és csupa gyönyörűség. de a lgjobb a nyugalom volt, ami ott volt és az volt a furi, hogy mindez bent a város szívében. Elmegyünk máskor is ígérem...Egyébként Zénó egy hatalmasat aludt az óriási platánok tövében, majd feketére mászta a térdét.

Az a jó, hogy Zénó mindig boldog, mindig jól érzi magát és csak nagyon ritkán van, hogy besokall és úgy dönt, hogy ebből elég és most kiengedem az kisördögöt...
Egyébként, kár hogy nem láttam mikor kiemelték a hasamból, mert esküszöm, hogy ő mosolyogva jött a világra...(lehet, hogy azért nem sírt fel olyan hamar mert nevetett) Mindig mosolyog, állandóan...(ez 98%-ot jelent)-és vannak rá tanuim is.

Még nem kezdett el járni, de már nagyon sokszor lépeget oda hozzám. És ezt azért szeretem mert olyankor megöleli a nyakam és hozzámbújik. ( nem tudom miért van az, hogy ha kérem akkor nincs se puszi, se ölelés) (Bár én egész nap azt kérek tőle, lehet, hogy unja)
Szeretem és ezt nem szégyenlem naponta akár százszor is a fülébe súgni. És ugyanígy teszek apával is, és a puszit és ölelést is beleérthetjük és azt tudom, hogy ő unja...néha kikészítem vele. De azért szeret.
Zénó 2 napja megtanulta kimondani azt a szót, emit az elkövetkezendő évben a legtöbbször fog használni...NEM(és tekeri hozzá az édes kis fejét...de derékból)

Zénó az ajándék

Zénót 2007. április 26-án kaptuk ajándékba a sorstól, istentől vagy ki tudja honnan. Illetve, már előtte 37 héttel, amikor megfogant. Bár a terhességem idején, még nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, hiszen végig küzdöttem a hányingerrel, a fogínyvérzéssel és csupa olyan dologgal, ami kizárta, hogy áldott állapotnak hívjam ezen időszakot. Sőt a születése sem volt zökkenőmentes, hiszen a 37. héten egy vizsgálat alkalmával indult el erre a világra, amit aztán császármetszés koronázott. Valóságos köldökzsinórcsomót kötött a drágám, így az orvosom szerencsegyereknek hívta és innen számolva tényleg egy szerencsés világ kezdődött. (valószínűleg nem tart majd örökké, és néha elég cikinek is érzem, hogy alapvetően az én gyermekem igenis, hogy jó gyerek)
Az első pillanat amikor megláttam nem a szokásos meghatódós, elérzékenyülős pillanat volt, ha csak a hányingert nem nevezzük elérzékenyülésnek, és a remegést meghatódásnak. Szóval elég szarul voltam, úgyhogy apa kezdett csak rajongani kisfiúnkért és hagyott magamra a remegéssel és hányingerrel valamint a műtét utolsó simításaival. Bár ez engem akkor nem nagyon érdekelt. Este 10 órakor végre eljött az elérzékenyülős, meghatódós pillanat, amikor is megpillantottam és végérvényesen beleszeretttem a kisfiamba. És sikítani tudtam volna, hogy kb. 5 perc múlva elvitték tőlem és várnom kellett 10 órát hogy újra lássam.
A reggeli börleszk (csak így) -ami a hasműtét utáni felkelést és másik osztályra átballagást foglalta magába-után végre együtt voltunk. Ne mondom, hogy nem volt tele a gatyám, hogy mi is lesz ezután....de Zénó és az ösztöneim mindent jó irányba tereltek. Zénó álomgyerekként 3-4 óránként ébredt, megpróbált enni aztán szunyó tovább. Bár a saját paráimnak, valamint a hormonok túláradásának köszönhetően én is sikeresen végigbőgtem a harmadik napot, és a szomszéd babájának sírásától nem sokat aludtam(amikor horkolva elaludtam akkor meg szegények kénytelenek voltak felébreszteni, mert ők nem tudtak aludni tőlem). Mindegy túléltem a kórházi napokat, aztán jöttek az otthoni első napok, amikről majd legközelebb írok. Most anya megy aludni.

Zénó a napokban egyre többször engedi el a dolgokat, amikbe kapaszkodik és néhány esetlen lépést még tesz is felém...ez már a járás előszele...szerintem nemsokára elindul.
Szeretem...nagyon.

Olaszország

Múlt hétvégén megesett életünk első külföldi nyaralása, és nem véletlenül írtam többesszámban, mert nekem is ez volt az első. 5 napot töltöttünk Caorle mellett egy kempingben, és én végigparáztam az előtte lévő napokat. Felmerültek a kérdések bennem, hogy mi lesz, Zénó hogy alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez...hát kár volt. Zénó a maga tüneményével minden akadályt simán vett és nagyon boldog és kiegyensúlyozott napokat töltöttünk ott. A tengert ugyan még utálta, de hát megértem...hideg, sós, hullámzik...egy 1 éves pasinak ez a kihívás még nem jött be. Szerencsére nagyon bababarát kemping volt és baromi jó saját strandokkal, ahol az én kis pasimnak tökéletes pici, meleg, nem hullámos, nem sós medencék voltak. Na...azt élvezte. Kirándultunk is, városnézés...stb. Velencében én már 1szer voltam karnevélon, de most még jobban elvarázsolt. Próbáltunk arra közlekedni. amerre nem taposták egymást a túristák és sikerült is felfedeznünk csodás kis utcákat és házakat. Tudni kell rólam, hogy tetőterasz mániás vagyok, úgyhogy arra vitt az utunk ahol megcsillant egy-egy tetőterasz. Mindent összevéve, és levonva nagyon jól éreztük magunkat. Zénóval beültünk kis parkba megetettük, vaporettóztunk, amit az én drágám végigaludt, majd tettünk egy röpke fél órás látogatást Buránón, ami szintén varázslatos kis sziget.

Azt azétr elmondanám, hogy magamtól sosem mennék Olaszországba nyaralni, de örülök, hogy a barátaink elhívtak. Egyszer még szeretnénk elmenni Velencébe, valamikor, amikor sokkal kevesebb ember taszigálja egymást az utcákon és nincs 10000 fok. Talán egy szeptemberi-októberi hétvégén...Biztos csodás akkor is ...

Talán addigra Zénó megtanul járni, mert sajnos Velence nem baba és babakocsibarát...lépcső hegyek és két híd kivételével sehol egy rámpa...sajnálom szegény kerekesszékes embertársaimat, hogy nem juthatnak el Velence minden részére. És ezen egyébként nagyon meg is lepődtem és kicsit fel is háborodtam.

Következő bejegyzésem Zénóról fog szólni, hogy ki ő és hogy szerencsére mi kaptuk őt ajándékba az élettől.

Beköszönő

Hát itt vagyunk. Zénó, mi és a világ.

Remélem jó, szép, és változatos lesz az élet és lesz mit írnom a blogban.