Kórházi kalandok III.

Gondoltam megírom a folytatást. Ott tartottam, hogy a szülészeti osztályra kerülve remegve vártam már, hogy végre magahoz ölelhessem a kisfiam. Hát erre várhattam vagy úgy háromnegyed órát, és ez csak azért is volt borzasztó hosszú, mert úgy gondoltam, hogy amíg hozzák nem fekszem le, mert ugye nem egyszerű felkelni, márpedig ahhoz, hogy segítség nélkül cicire tegyem csak ülő helyzetben lehetséges. Hát vártam, többen megfordultak a szülészeti nővérek közül a szobámban és mind csodálkozva kérdezték úgy 10 percenként, hogy miért nincs még velem a gyerek. Hát...Aztán megérkezett kisfiam egy olyan stílusú csecsemősnővér kíséretében, hogy hirtelen még a ygermekemnek sem tudtam örülni. Berakta a fiókomba, majd átrobogott hozzám és vigyázba vágva magát felsorolt hirtelen minden általa fontosnak vélt szabályt, amelyek megszegése a hangsúlyból ítélve halálbüntetés terhét vonja maga után. Szóval: 1. gyerekkel én foglakozom, 2. törlőkendő nincs, kell behozatni, mert különben szaros marad a gyerek, 3. gyerek a te ágyadban lehet, de nem aludhattok együtt,(nyilván nem is akartam) 4. Pelenka napi max. 5 db. a többit hozasd be, mert lásd. 2. pont,(de miután behozattam és véletlenül a fiókban hagytam, akkor az 5 járó pelus már csak annyi lett amennyi a sajátodat kipótolta 5re) 5. a szoptatást old meg magad és ha nem megy akkor ...hát menjen és ha lehet ne kérj segítséget 6. ők fürdetnek, szólnak ha elkezdik, és ha elég gyorsan tudsz átrobogni frissen műtött hasfelmetszéssel, akkor még láthatod, ahogy az utolsó simításokat végzik (és legjobb esetben akkor is szólnak, ha épp megszúrják, vagy más vizsgálatot végeznek, de csak jó esteben és csak akkor lehetsz ott ha elég gyors vagy)
És még sorolhatnám ha eszembe jutna az a sok szabály amit eldarált 2 percben, mindazt olyan hangsúllyal, mosoly nélkül és az együttérzés és segítőkészség legkisebb jele nélkül, hogy itt már nagyon aggódni kezdtem. El is érkezett a fürdetés ideje és én okosan már negyed órával az ideje előtt feltápászkodtam és így már át is értem (miután kikapta a gyermekem az ágyból és átkiáltott) bár már csak akkor mikor már a víz alatt üvöltött édes drágám. Aztán jött a köldökkezelés, majd az olajozás és kicsikém nem nagyon díjazta, biztos fázott, vagy ki tudja, és én olajozás közben elkezdtem hozzá beszélni, mint rendes anya, hogy Ne sírj, drágám, és hogy Nincs semmi baj, és hasonlókat. Aztán mondtam neki, hogy Látod drágám megmasszíroz a néni! Erre jött a durva kiábrándítás és rám szólás: Én NEM masszírozom! Erre én: Látod drágám a néni nem masszíroz! és legszívesebben hozzátettem volna még más kedves dolgot is a néninek, de nem tettem kiszolgáltatott helyzetünkre való tekintettel. Azért egy néma Anyád! megfogalmazódott bennem, de bennem maradt.
Aztán másnap vagy harmadnap jött egy szobatársunk, aki azonnal megkapta a babáját és hozzá egy kedves fiatal csecsemősnővér jött be és egy másik stílussal is megismerkedhettem, és már tudom, hogy nem csak én gondolom úgy hogy lehet ezt másképp is. Tehát nem lehet általánosítani. Vannak kedves, segítőkész nővérek is bár az 5 nap alatt azt hiszem a tízből három volt ilyen.
Most pedig újra abba kell hagynom, mert kicsike fiam szólít. Pedig most aludnia kéne, de ma azt hiszem front van, mert felborult a napirend (ami még be sem állt igazán:)).
Gyorsan hozzáteszem, hogy kisfiammal találkozni ezen a napon nagy gyönyörűség volt és roppant ügyesen elkezdett szopizni és hagyott kicsit pihenni is, na nem sokat, de mégis. Jó volt csak tartani a kezemben és nézni az arcát, sok puszit adni neki és simizni. És aznap éjjel rájöttem, hogy hogyan lehetséges két gyereket szeretni ugyanazzal a szeretettel. (mert ez nagy kérdés volt bennem, tudom nagy baromság, és mégis)