2008. október 6., hétfő

Folytatás

Nem volt időm eddig, úgyhogy most befejezem az átlagos napunk leírását.
  • Szóval, miután felébredt az úrfi délelőtti szunyókájából, akkor jöhet az ebéd. Irány az etetőszék, és nem is nagyon van gond az evéssel ilyenkor. Közben kedvenc olvasmányát lapozgatjuk, mert máskülönben nem érne rá a kajára, mert annyi dolga lenne, így tehát olvassuk a Praktiker katalógust. Anya elsorolja az összes brüm-brüm nevét, kezdve a fúrótól a dekopírfűrészen át az asztali körfűrészig. eközben a Pocokfiú közli velem, hogy hétvégén apa éppen melyikkel csinált akármit. Majd lapozunk megnézzük a tik-tak órát, és jöhetnek a villanykapcsolók és így tovább.
  • Után a gonosz Nyanya beleteszi egyetlen édes kisfiát a járókába, hogy esetleg ő is tudjon ebédelni. Általáben nem is szokott gond lenni, játszik okosan a fiúcska.
  • Aztán Nyanya kiveszi parancsra kisfiát a járókából és ismét következik a lakás alapos szétpakolása. Anya megpróbálja rávenni gyermekét az építőkockázásra, a kirakózásra és még egy csomó szerinte értelmes, fejlesztő játékra, na, de ezek csak szerinte jó játékok. Zénó szerint sokkal jobb kipakolni a konyhaszekrényból, lepakolni a polcról egy csomó olyan dolgot, amiknek köze nincs ajátékhoz, és megpróbálni le és kipakolni olyan dolgokat, amiket nagyon jól tudja, hogy nem szabad. És ezt onnan tudni, hogy tudja, hogy nem szabad, hogy hamiskás mosollyal hátrapillant a válla felett és úgy nyúl a dolgokhoz, mégpedig villámot megirigylő gyorsasággal. Ilyenkor elhangzik szépen halkan, majd csúnyán hangosan, hogy "nem szabad Zénó", és ezt követi egy mosoly a gyermek részéről. (szerintem ilyenkor konkrétan kiröhög)Szóval ez van. Ha anya rácsap a gyerek kezére azt is általában ez a mosoly követi. És így telik el a délután. Mielőtt apa megérkezne lemegyünk egy kicsit sétálni, ha épp nem mentünk le délután. Apa (Zé: PAPA) megérkezése előtt már kb. 400X elhangzik a bűvös szó, hogy :GYIGYI. Ez azt jelenti, hogy mihelyst megpillantja apa autóját azonnal be akar szállni és vezetni akar. És így is tesz. Elállítja az összes beállított rádióadót, bekapcsolja az elakadásjelzőt, lezárja a központi zárat, sebességet vált, letörli az ablakot (ha esik, ha nem), felkapcsolja a belső világítást és ez általában egész éjjel úgy is marad az autón. Nem volt még olyan, hogy eme tevékenységet kisfiam megunta volna. Általában sírással sikerül kicibálnunk az autóból és felmenni a negyedikre.
  • Apa következik egy kicsit, ölelgetésben, puszilgatásban, gyerekfelvigyázásban. aminek végén kijelenti, hogy gyermeke teljesen kikészítette...mindezt röpke fél óra alatt. :-)))
  • közben anya kaját csinál apának és gyermeknek- És jöhet a vacsi. Ismét olvasunk valami roppant építő reklámújságot, mert a herceg a saját mesekönyveit egy jól irányzott dobással megröpteti. Kaja után anya vizet enged és apa próbálja meg összefogdosni kisfiát a lakásban, hogy kihámozza ruháiból. Ő is ismeri már ama polipot, akit nem és nem lehet nyugira bírni. Miután siker koronázza a vetkőztetést irány a fürdőkád. Imád fürödni a kisdelfin. Apa fürdeti, és ha néha anya megy be vele, akkor fennhangon kiáltja, hogy PAPPA!!!!Egyébként ilyenkorra már annyira fáradt, hogy általában összeakadnak a lábai és elesik bármiben és semmiben. Anya kiemeli a kádból ázottveréb kisfiát és jól megtörölgeti. Ilyenkor már kevésbé kell harcolnunk. Majd jöhet a csicsistruccok felkutatása, puszi apának és irány az ágy. Néhány perc éneklés után pedig mély álomba szenderül és általában reggel 7-8ig nem hallani hangját. Kivéve, ha igen.

Ez egy olyan nap leírása volt, amikor nincs itt a Mima, és nincs semmi egyéb programunk. Legközelebb leírom azt, hogy milyen is akkor, ha elmegyünk a papáékhoz, ahol mindent szabad a gyereknek. Én nagy örömömre.

Ma végre nekiálltam a fogyókúrámnak. Nem tudom mennyire leszek kitartó, de egy biztos lassan össze lehet téveszteni egy hatalmas jetivel. Egy baj van a fogyókúrával ÉHES VAGYOK!!!!!!!!!!!!!!ENNI AKAROK!!!!!

Egy biztos, hogy már fél napja fogyókúrázok. Vajon mennyit fogytam???:-)))))

0 megjegyzés: