Hétvége

Szombaton, ugye munkanap lévén voltunk ultrahangon, eredmény lásd alább. Azt azért leírom, hogy úgy gondoltam, hogy ha a doktorbácsi előbb engem vizsgál, akkor Zénó majd nem fog sírni. Na, de ezt a Minitábornokunk nem így gondolta. És ugye az ultrahang vizsgálat még csak nem is 2 perc, úgyhogy édes egyetlen életem értelme kb. 20 percig sírt kétségbebesetten és kántálta, hogy: NEM, NEM: Pedig biz'isten nem fájt neki. Ki is fáradt rendesen a drágám. Utána mentünk Jákra a bátyámékhoz. Persze én úgy gondoltam, hogy én ott maradok rucikat válogatni (keresztfim kinőtt ruháit) és apa pedig elmegy Zével valahova, és együtt töltik azt a pár órát. Ebből persze az lett, hogy apa elfeküdt és elaludt, én pedig felváltva ruhaválogattam és gyerekfelügyelttem, nehogy felébressze apát. Jó hülye vagyok, tudom. Mindenesetre jót hintáztunk, kutyát bámultunk, persze biztonságos távolbó és csúszdáztunk. Apa felébredt és én azt az utasítást adtam neki, hogy most egy kicsit ő játszon a kertben a gyerekkel. 2perc múlva bejöttek, hogy a gyerek egyfolytában engem keres és be akar jönni. Persze ez csak duma volt és én rettenetesen mérges is voltam. Mindegy, talán majd változik a helyzet.
Szombaton is Jákra mentünk, vittük Mimát is, és otthagytuk a miniterroristát neki, mert mi kimentünk a telkünkre, hogy fát vágjunk a bátyámnak télire. Csodaszép idő volt és a telek gyönyörűséges volt. Imádom az őszt, a kedvenc évszakom. Semmikor máskor nem képes a természet ennyi színt produkálni és sosincs ilyen illat. Főleg, hogy fát is vágtunk és a fa illata is belebújt az orromba. Olyan sok beteg és öreg fa volt a telken, hogy jó sokáig kint voltunk. Istenien ééreztem magam. És Zénó is mindeközben,mert az unokatesóival (közben megérkeztek nővéremék is) egész délután jókat játszottak. Folyt. köv.