Zénó az ajándék

Zénót 2007. április 26-án kaptuk ajándékba a sorstól, istentől vagy ki tudja honnan. Illetve, már előtte 37 héttel, amikor megfogant. Bár a terhességem idején, még nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, hiszen végig küzdöttem a hányingerrel, a fogínyvérzéssel és csupa olyan dologgal, ami kizárta, hogy áldott állapotnak hívjam ezen időszakot. Sőt a születése sem volt zökkenőmentes, hiszen a 37. héten egy vizsgálat alkalmával indult el erre a világra, amit aztán császármetszés koronázott. Valóságos köldökzsinórcsomót kötött a drágám, így az orvosom szerencsegyereknek hívta és innen számolva tényleg egy szerencsés világ kezdődött. (valószínűleg nem tart majd örökké, és néha elég cikinek is érzem, hogy alapvetően az én gyermekem igenis, hogy jó gyerek)
Az első pillanat amikor megláttam nem a szokásos meghatódós, elérzékenyülős pillanat volt, ha csak a hányingert nem nevezzük elérzékenyülésnek, és a remegést meghatódásnak. Szóval elég szarul voltam, úgyhogy apa kezdett csak rajongani kisfiúnkért és hagyott magamra a remegéssel és hányingerrel valamint a műtét utolsó simításaival. Bár ez engem akkor nem nagyon érdekelt. Este 10 órakor végre eljött az elérzékenyülős, meghatódós pillanat, amikor is megpillantottam és végérvényesen beleszeretttem a kisfiamba. És sikítani tudtam volna, hogy kb. 5 perc múlva elvitték tőlem és várnom kellett 10 órát hogy újra lássam.
A reggeli börleszk (csak így) -ami a hasműtét utáni felkelést és másik osztályra átballagást foglalta magába-után végre együtt voltunk. Ne mondom, hogy nem volt tele a gatyám, hogy mi is lesz ezután....de Zénó és az ösztöneim mindent jó irányba tereltek. Zénó álomgyerekként 3-4 óránként ébredt, megpróbált enni aztán szunyó tovább. Bár a saját paráimnak, valamint a hormonok túláradásának köszönhetően én is sikeresen végigbőgtem a harmadik napot, és a szomszéd babájának sírásától nem sokat aludtam(amikor horkolva elaludtam akkor meg szegények kénytelenek voltak felébreszteni, mert ők nem tudtak aludni tőlem). Mindegy túléltem a kórházi napokat, aztán jöttek az otthoni első napok, amikről majd legközelebb írok. Most anya megy aludni.

Zénó a napokban egyre többször engedi el a dolgokat, amikbe kapaszkodik és néhány esetlen lépést még tesz is felém...ez már a járás előszele...szerintem nemsokára elindul.
Szeretem...nagyon.