2008. augusztus 28., csütörtök

Vezetés

Tegnap megvolt életem első volán mögé ülése és vezetése. Húúúú...ezt rettenetesen élveztem. Állítólag ügyes voltam és van hozzá érzékem...de szerintem majd lesz ez még így se. Rögtön a mélyvízbe dobott az oktató és csinálnom kellett mindent...vagyis balra hátra kapuba beállni, jobbra előre ugyanez, gyorsítás 2be kapcsolás, emelkedőn elindulás, szlalom, és az összes feladat, amit rutinon kell. De nagyon jó volt, lehet, hogy szeretni fogok vezetni. :-))))Ja, és még egészen a városig én vezettem be és csak ott ültetett át az okító. Szóval egyenlőre még rutinpálya, de ígárem, ha forgalomba megyek szólni fogok előre, hogy aki szeretné megtehesse, hogy aznap nem közlekedik az utcán.

Zénó kezd újra a régi lenni, alvásilag...már nem minden nap kell befeküdni hozzás, és csak néha ébred fel éjszaka. Persze lehet, hogy most újra nem fog neki jót tenni, hogy ma elutazunk a Balatonra és megint néhány éjszakát együtt töltünk. Na, de mindegy, majd ez után is visszaszokik. A kajával már kevesebb gondunk van, lasan mindenevő lesz.
A menés egyre közelebb, már sokszor elfeledkezik magáról és A-ból B-be átsétál. Ez persze max. 5-6 lépés. na de akkor is. Gondolom mindenki így kezdte.Szóval meglesz ez....
Na, most megyek mert még össze kell pakolnom az útra, apa meg 2körül jön és indulunk. Meg sütök egy sütit is.
Tegnap 17 üveg lecsót tettem el, ma meg 8 liter paradicsomlevet, és még jövő héten egy 20kila parit befőzök. Jó kis elfoglaltság, de hát élvezem és imádoma házi parit a legjobb azzal főzni.
Na, pussz...hétfőn újra vezetek.

1 megjegyzés:

Perec írta...

jó Balatonozást!!! Vezetni én is szeretek, csak néha a sofőrökkel akadnak gondjaim:)
persze h mindenki így kezdte a menést, karácsonyfát idén már ki kell kötni:)
puszi