2009. február 5., csütörtök

A fogam még mindig fáj (illetve a helye), de már csak kis mértékben. Ma már nem vettem be fájdalomcsillapítót, mert az 5 nap alatt beszedett mennyiség rendesen odavágott a gyomromnak és ráadásul nagyon fáradékony és álmos voltam tőle egész nap. Bár még ma is álmos vagyok, ami persze lehet, hogy a levegő hiánya is, már 2 napja nem voltunk kint. Hülye ködös, undorító idő van és semmi kedve az embernek kimenni. Pláne, hogy az ember a negyediken lakik, akkor le és felcuccolni egy hóembernek öltöztetett gyereket nem annyira jó mulatság.

Azt is észrevettem, hogy a kihúzott fogam melletti, amit még gyökérkezel a dokim, erőteljesen mozog és olyan laza forma. Lehet, hogy nem bírta a strapát. Remélem az is távozik a számból és akkor elkezdődik a fogpótlós időszak, aminek nem annyira örülnék. Persze erősen öregszem, na de ennyire!!

Hab a tortán, hogy mára még herpesz szerűm is lett a számon. Ennyit a nyomoromról, jöhet a sok jó.

Zénóval minden rendben, nem igazán történt kiemelkedő esemény. Egész nap jár a szája, nem győzök neki magyarázni. Most pedig már több mint egy órája leraktam aludni, de még mindig magyaráz valamit, ahelyett, hogy édesdeden aludna. Apa pedig ma vizsgázik és ha nem alszik el addig, míg hazaér, akkor utána már nem fog az tuti. úgyhogy minden álommanóra szükségem van, hogy segítsenek elaltatni az én bűbájos kisfiamat.

1 megjegyzés:

Sztárcsemete.* írta...

Cegííny RituSska.:)
sajnállak ám..
a Zénóót puszild meg helyettem..sokszor..
na pÚúszÍ