Összefoglálás 2. avagy ilyen volt 2008.

A teljesség igénye nélkül írom ezt a bejegyzést. Lesznek dolgok, amik eszembe jutnak és lesznek amik a feledés homályába vesznek.

A múlt évem főként Zénó körül forgott, ami teljesen normális ha az ember lányának van egy egy év körüli gyermeke. Szerencsére nagyon könnyű dolgom volt kisfiammal, mert mindent hagytam a maga útján menni, nem estem kétségbe, ha a körülöttem élők csodagyerekeinek fejlődése klasszisokkal gyorsabb volt mint az én gyermekemé. Nekem ő a csodagyerek és kész. Nem érdekelt az sem, hogy még nem állt fel félévesen és nem indult el 10 hónaposan. Zénó 16 hónaposan indult el és nem éreztem hiányát annak, hogy ez csak ekkor történt meg. Nem zavart, hogy a körülöttünk élő gyerekek sokkal többet és sokkal hamarabb ettek. Nem számít, hogy az előkerült babanaplók alapján a más gyereke ekkor már ennyi és ennyi kiló volt és annyi meg annyi cm hosszú. Boldogan teltek a napjaink és figyeltem kisfiam nyugodt(vagy lusta) fejlődését és így talán jobban meg is tudtam élni minden pillanatát. Egyébként sem szeretem ha a dolgok gyorsan történnek, mert akkor olyan hirtelen tűnnek el a boldog pillanatok. Persze év vége felé minket sem került (és kerül) el a gyermekem akaratának megindulása (na, persze ez nem kis sebességgel történt) és innentől fogva azok a bizonyos harcok, amiket nap mint nap meg kell vívnunk egymással és amiknek a vége összeölelkezős, összecsókolgatós fetrengések. Szerencsére nem vagyok egy türelmetlen típus. Zénónak szinte az összes foga kibújt az előző évben, ami persze nem jelentette azt, hogy akarta is őket használni, illetve csak nem evésre. Nagyon nehezen indult a darabos kaják elfogadása (igazából még mindig nem tökéletes). A kajálással még egy fontos probléma van, Zénó nem és nem ér rá enni.

Néhány kisebb lázas betegség is megtalált minket, amitől nagyon féltem mikor még csak a pocakomban volt a Tábornokúr. Jól viseltük, bár nem mondom, hogy a para elmúlt és ez így marad míg világ a világ. Zénó tőlem örökölt vesebetegsége sem okozott szerencsére semmi gondot, renszeresen járunk nephrológiai gondozásra. Bár az elején voltak némi problémáim a személyzet hozzáállásával, de valamennyire megoldódott, bár még mindig messze van az általam elképzelttől. Mindegy, vagy megszokjuk, vagy megszökünk.

Pocokfiú beszéde is szépen beindult az év végén és azóta nap mint nap szerez nekem(ünk) örömöt valami jó kis szóval. (tegnap a "szivatsz" szót ismételgette az apjának fürdés közben, miután az apja, mondta neki, hogy "ne szivass!!") Azt hiszem dumálásban az anyjára ütött a gyermek.

Mindent összevéve Zénó, akit szólítunk Tábornoknak, Pocoknak, Mukinak, Mukkancsnak, Életnek (és még számos szebbnél szebb, csöpögősnél csöpögősebb beceneveket aggatunk rá), életünk legnagyobb boldogsága és rengeteg vidám és boldog percet szerzett nekünk.

Persze még írhatnék ezer dolgot Zénóról és később majd biztos eszembe is fog jutni, de Zénóról egyenlőre ennyit. (számos dolog fog még bejegyzésre kerülni róla a 2009-es évben is)

Aztán, nézzük személyemmel mi történt. Sikeres államvizsgát tettem júniusban, januártól nyomom az angolt nem tul sok sikerrel, és szeptember-októberben sikerült jogosítványt szereznem. Ezek a dolgok nekem nagy örömöt szereztek, bár elég sok időmet vették el Pocok úrtól. De most úgy gondolom megérte.
Párkapcsolatom a szokásos erősen hullámzó tengert ábrázolja. Hol nagyon happy minden, hol szeretnék egy másik életet. Általában minden ok, de mivel Mi olyanok vagyunk, mint a tűz meg a Víz(vagy inkább föld), hát rendesen próbára tesszük egymás türelmét és szeretetét. Ő a született racionalista én pedig inkább érzelmi (úgy is mondhatjuk, hogy Ösztön) ember lévén nem mindenben találunk azonos hullámhosszt. Ő megpróbálja az én tüzemet kisebbre venni, én pedig őt fellobbantani. Az a baj (nem is baj), hogy imádom Őt minden hülyeségével együtt és így nehéz. Szeretem és így jó ez, szerencsére hatalmas türelemmel vagyok megáldva, így csak ritkán sokallok be és borítom ki a bilit. De ez egy egy másik fejezet kellene, hogy legyen, talán egyszer írok erről is bővebben, bár lehet, hogy nem ezen az oldalon kéne. Ez maradjon Zénónak szentelve.
Sokat utaztunk az országban, és idén végre eljutottam a tengerhez is nyaralni, na nem hosszú időre. A nyár majdnem minden hétvégéjén mentünk valahova és nagyon jól éreztük magunkat. Nekem nem is nagyon fog hiányozni a tenger, mert annyi szép és jó helyet látok itt még a mi kis országunkban.
Sajnos szomorú dolgok is történtek velem(ünk), két jó barátot is elvesztettem. És ezeknek a dolgoknak még nem kellene megtörténnie velünk. Még nem szabadna elveszteni senkit akit szeretünk, mert fiatalok vagyunk. Ráérnénk akkor mikor nyugdíjasok leszünk. De sajnos a halál nem válogat.
Barátokat is kaptam az élettől, aminek én mindig nagyon örülök és nagyon lelkesen állok hozzá. Nem mondom, volt már rá példa, hogy hiába álltam hozzá lelkesen és szeretettel nem bizonyult méltónak a kapcsolat a barátság szóra. Remélem ez nem történik meg többször, vagy sokszor. Olyan régi barátságok kövezik életem útját, hogy ez számomra nagyon fontos. (van 30 éve, 27 éve, 20 éve barátom és még sorolhatnám.)
Úgy gondolom, hogy egyenlőre ennyit írok, igazából nem nevezném sikertelen évnek 2008-at, bár remélem és akarom, hogy a 2009-es még jobb legyen.
És még mindig szeretni akarok ebben az évben is, a gyűlöletet meghagyva másnak. Nekem az nehéz zsák, én nem cipelem.